2024.01.05. 05:16
Két különböző évben született egy ikerpár két tagja
Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben: egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született – közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán az MTI cikke szerint.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Zoia Kostina
Damir Roje, a spliti szülészet vezetője szerint ez egy szokatlan helyzet. Az ikrek különböző napon, hónapban és évben ünneplik majd ugyanazt a szülinapjukat. Az orvos megjegyezte: még soha nem volt ilyen eset a praxisában, és nehéz lesz megismételni.
Volt már olyan, hogy ikrek születtek éjfél előtt és után, de nem december 31-én és újév napján – mondta, és egyben gratulált a szülőknek, valamint sikeres és boldog életet kívánt az újszülötteknek.
Az ikerpár édesanyja spliti, és ez volt az első szülése. A kórházban meglátogatta Blazenko Boban, Split-Dalmát megye elöljárója is, aki újságíróknak azt mondta: „ami szilveszterkor a spliti szülészeten történt, legyen fordulópont Horvátország demográfiai képében”.
A legtöbb gyermek a spliti kórházban született tavaly, több mint négyezer – mutatott rá Roje.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Így nem illan el gyorsan a parfüm illata (videó)
- Mozgócska, disznósajt, hagymás vér: toros ételek a javából
- A fogyókúra a bevásárlásnál kezdődik – ezeket az ételeket érdemes beszerezni
- Vezetés extrém körülmények között? Mutatjuk, hogyan kivitelezhető!
- Shoshin filozófia: japán módszer, ami elhozza a boldogságot