Bulvár-celeb

2024.01.28. 18:30

Végnapjait éli a színészlegenda: ágyhoz kötve, borzalmas állapotban van Alain Delon

A világhírű filmszínész egészségügyi állapota tragikus, épp úgy, mint a helyzete: gyerekei ugyanis leginkább apjuk halálára és az örökségre várnak.

MW

Alain Delon 2019-ben

Forrás: AFP

A színész vagyonát 300 millió euróra becsülik, értékes ingatlanok, műalkotások, ritkaságszámba menő borgyűjtemény is szerepelnek közte, mint például 1935 és 2006 közötti Château Latour-ok, az 1928-2007 közötti évjáratokból származó Château Lafite-tek. 

Alain Delon családja széthullott: házvezető-élettársa és gyerekei tavaly óta pereskednek, sőt, Delon a saját gyerekeit is beperelte már, igaz, akkor még elvileg cselekvőképes állapotban volt. Mára úgy tűnik, hogy a helyzete drámai módon romlott. Erről tanúskodik a csak most napvilágra kerülő, október 13-i orvosi jelentése is. Eszerint a színész "súlyos, halálos kimenetelű társbetegségekben" valamint "akut zavarokban" szenved. 

A Le Parisien napilap munkatársainak sikerült betekinteniük az orvosi jelentésbe, ami azért is fontos, mert Delon gyermekei, Anouchka, Alain-Fabien és Anthony nem értenek egyet az apjuk egészségi állapotára vonatkozó eddigi orvosi megállapításokkal, sőt, a véleményeik is eltérők: Anouchka, Delon 34 éves lánya közel sem látta olyan súlyosnak a helyzetet, mint a mostanában apjuk gondozásával elfoglalt Alain-Fabien és Anthony. 

A két fiú nyilatkozatai alapján már korábban is arra lehetett következtetni, hogy Delon állapota nagyon súlyos, leírásaik alapján egy magatehetetlen ember képe rajzolódik ki, a fent elmlített orvosi jelentés pedig inkább ezt támasztja alá.

Forrás: AFP

A jelentésben az Orléans-i Fellebbviteli Bíróságon bejegyzett igazságügyi szakértő azt állapította meg, hogy Alain Delon sztrókja következtében "súlyos, halállal járó kísérőbetegségekben, valamint aktív, krónikus kórképekben és releváns, fogyatékosságot okozó akut rendellenességekben szenved".

"Alain Delont állapota teljesen, közvetlenül és biztosan kiszolgáltatottá teszi mind fizikailag, mind pszichésen" – állapítja meg a jelentés, megjegyezve azt is, hogy a világhírű színész egészségi állapota "az elmúlt négy évben tovább romlott". Ennek okai olyan "érrendszeri jellegű korábbi kognitív problémák voltak, amelyeket az agyvérzés súlyosbított, és degeneratív jellegű, még súlyosabb kognitív problémákat okozott."

2023 júliusában  szakaszban a színész mozgáskoordinációja komolyan megromlott, botra, járókeretre kényszerült, majd végül kerekesszékbe került. Augusztustól Alain Delon "szinte állandóan ágyhoz kötve élt" a jelentés szerint.

Az igazságügyi szakértő olyan "lelki és fizikai állapotromlásról" számolt be, amely "mentális képességeinek jelentős csökkenésével és megkülönböztető képességének teljes megszűnésével" párosult. 

Fizikailag teljesen függő helyzetbe került, élete alárendelődött az életszükségleteiért és a palliatív ellátásért felelős személyeknek.

Miután a szakértői vélemény elkészítése óta már több mint három hónap is eltelt, az ügyészség új szakértőt rendelt ki, aki január 13-án Douchy-ba utazott, hogy egy második szakvéleményt készítsen, amely alapján eldönthetik,  hogy a színészt gondnokság alá kell-e helyezni vagy sem.

Utolsó, személyes ügyvédjét Delon gyermekei elüldözték - ő arról számolt be, hogy a nagy színész már nem tud felkelni, és arról beszélt neki, "ez már nem élet", és szeretne meghalni - olvasható az Origo cikkében. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!