a válság következményei

2020.05.03. 19:58

Többezres elbocsátást tervez a Rolls-Royce hajtóműgyára

Címkék#Rolls-Royce

A repülőgépipar termelési fennakadásai miatt többezres elbocsátására kerülhet sor a brit Rolls-Royce hajtóműgyártó vállalatnál az AFP hírügynökség belső vállalati forrásra hivatkozó beszámolója alapján.

A tervet ismertető belső forrás tájékoztatása szerint a létszámcsökkentés akár 8 ezer fő, az alkalmazottak 15 százaléka is lehet. A Rolls-Royce világszerte 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat, ebből 24 ezret Nagy-Britanniában.

A Rolls-Royce szóvivője „példátlannak” nevezte a koronavírus-járvány gazdasági következményeit. Elmondta, hogy a vállalat időben meghozta ugyan a lehetséges intézkedéseket költségei csökkentése és likviditásának megőrzése érdekében, ezek azonban „nem bizonyultak elegendőnek”. A cég vezetése jelenleg további lépésekről folytat tárgyalásokat a szakszervezetekkel. A szóvivő tájékoztatása szerint az esetleges elbocsátásokról a Rolls-Royce legkésőbb május végéig meghozza a döntést.

A Rolls-Royce 2018-ban már csökkentette alkalmazottai számát 4600 fővel, akkor elsősorban ügyviteli területeken. A mostani elbocsátások az értesülés szerint főként az utasszállító gépek számára hajtóműveket gyártó területeken dolgozókat érintik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!