2023.08.19. 06:35
Ellepték a rendőrök az Eiffel-tornyot, kiugrott egy ember
Ejtőernyővel ugrott le a párizsi Eiffel-toronyról csütörtökön kora reggel egy férfi, akit földet érése után őrizetbe vettek - közölte a francia rendőrség.
Fotó: MIGUEL MEDINA / AFP
A közlemény szerint a párizsi rendőrök kora reggel kaptak értesítést arról, hogy egy hátizsákos ember mászik fel a nevezetes toronyra.
Az ismeretlen körülbelül egy órával később, 7 óra előtt pár perccel, még mielőtt a tornyot a látogatók előtt megnyitották volna le is ugrott a toronyról ejtőernyőjével, majd földet érése után a rendőrök azonnal őrizetbe vették.
A hét folyamán ez volt a második eset, hogy a francia főváros ikonikus műemléke bekerült a napi hírekbe. A hét elején két alvó amerikai turistára találtak rá az Eiffel toronyban, akik a látogatók elől elzárt területen töltöttek egy éjszakát. Ők szabályosan megváltott jeggyel léptek be az épületbe, majd jutottak el a második és a harmadik emelet közötti, a turisták számára tiltott területre.
A párizsi világkiállításra épült, 1889-ben felavatott, ma már több mint 130 éves műemléket mintegy 7 millió turista látogatja meg évente.
Krimi
- Életbevágó lehet: elárulta a rendőrség, mire figyeljünk nyaraláskor
- Újabb hátborzongató részlet látott napvilágot VV Fanni megöléséről (videó)
- Ismét elhunyt egy postás: darázscsípés végzett a szanki kézbesítővel
- Gyászol a Balaton fővárosa, fiatal orvosnőt gázolt el a vonat
- Figyelmetlen teherautós gázolt halálra egy 8 éves kisfiút