Krimi

2023.11.09. 04:05

Négy ember kórházba került, mert kimarta a nyelőcsövüket az egyik legnépszerűbb üdítő

Vizsgálatot indítottak és a rendőrség is nyomoz.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: MMD Creative

Az utóbbi napokban legalább négy ember került kórházba Horvátországban mérgezéses tünetek gyanújával. A betegek azután lettek rosszul, hogy szénsavas üdítőt fogyasztottak. Az ügyben a Coca-Cola által forgalmazott termékek is érintettek.

Hárman Zágrábban, egy férfi pedig Fiuméban lett rosszul. Egyikük a zágrábi egyetem italautomatájából vett kólát, ami szétmarta a nyelőcsövét, mások pedig étteremben, kávézóban rendeltek a gyártó egyik gyümölcsös termékéből.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter szerda reggel megerősítette, hogy továbbra is vizsgálják, mi állhat a mérgezéses esetek mögött, majd nyugalomra intette az embereket, kérve, hogy ne essenek pánikba.

A tárcavezető hozzátette, hogy jelenleg még nem rendelkeznek olyan bizonyító erejű adatokkal, amelyek alapján figyelmeztethetnék a lakosságot. „Ha valaki kellemetlenül érzi magát bármilyen ital elfogyasztása után, azonnal forduljon a háziorvosához” – tette hozzá.

A terméket a Coca-Cola horvátországi leányvállalata forgalmazza. A hír megjelenése után közleményt adtak ki, amelyben jelezték, hogy az eset a 330 milliliteres kiszerelésű Romerquelle Emotion Blueberry Pomegranate üveggel kapcsolatos. Megerősítették, hogy nyitottak a hatósági vizsgálatokra. A mintákat egy független, akkreditált laboratóriumba küldték további elemzésre.

 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!