autósport

2021.03.28. 19:19

Hamilton nyerte az idénynyitót Verstappen előtt a Forma-1-ben

A 2021-es Formula–1-es világbajnokság idénynyitó versenyét Bahreinben rendezték, s az 56 körös futam a Mercedes világbajnoki címédője, Lewis Hamilton győzelmét hozta, a második helyen a Red Bull élről induló hollandja Max Verstappen zárt, a dobogó harmadik fokára utóbbi csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott.

Szahír, 2021. március 28. Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó Szahíri Nagydíján a szahíri pályán 2021. március 28-án. MTI/AP/Kamran Dzsebreili

Forrás: MTI / AP

Fotó: Kamran Dzsebreili

A Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen erősen kezdte az idénynyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjét, hiszen mindhárom szabadedzésen és az időmérőn is ő bizonyult a leggyorsabbnak, így ő várhatta az élről az 57 körös versenyt. Mellőle, illetve mögüle a Mercedes támadhatott, a címvédő Lewis Hamilton a 2., míg Valtteri Bottas a 3. pozícióból indulva tűzte ki azt a célt, hogy borsot törjön a Sergio Pérez gyengébb kvalifikációs eredménye után hátvéd nélkül maradó hollandot – írja a Nemzeti Sport.

A verseny legnagyobb kérdése tehát az volt, hogy képes lesz-e valaki megállítani Verstappent, vagy a hollandnak sikerül behúznia pályafutása 11. győzelmét.

A start előtt egy helyen változott a rajtsorrend, a sportfelügyelők Sebastian Vettelt részesítették 5 rajthelyes büntetésben, illetve 3 büntetőpontot is kiosztottak neki, miután még a kvalifikáció első szakaszában figyelmen kívül hagyta az 1-es kanyarnál érvényben lévő dupla sárga zászlós figyelmeztetést.

A négyszeres világbajnok a hátrasorolás értelmében a 18. helyett a 20. pozícióból vághatott neki az első aston martinos versenyének, míg a Haas párosa, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin egy-egy pozíciót nyert az időmérőn megszerzett helyezéséhez képest.

A duó aztán újabb pozíciót nyert a start előtt, miután a 11. rajthelyet megszerző Pérez alatt megadta magát az RB16B a felvezető körön. Bár a mexikói egy idő után be tudta indítani a versenygépet a bokszutcából volt kénytelen rajtolni, míg a mezőnynek egy újabb felvezető kört kellett megtennie, a versenytáv így egy körrel rövidült.

A mezőny második próbálkozásra már elrajtolhatott, Verstappen jól rugaszkodott el, és Hamilton is megtartotta a második helyét, Bottas viszont egy pozíciót bukott Charles Leclerc-rel szemben. A szabad verseny azonban nem tartott sokáig, miután a 19. helyről induló Nyikita Mazepin beleszállt a falba a Haasszal. Az eset miatt biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, amire a Red Bull azonnal reagált, s kihívta friss közepes gumikért a Pérezt, aki így a mezőny végéről kezdhette meg a felzárkózást.

A biztonsági autós szakasz a 4. körben ért véget, azonban rövidesen újabb korlátozás következett: Pierre Gasly ért össze Daniel Ricciardo McLarenével, aminek következményeként leszakadt az első vezetőszárnya. Az AlphaTauri sok törmeléket hagyott maga után, így virtuális biztonsági autós szakasz következett. A háttérben közben a másik Haas, Mick Schumacher is megjárta a pálya szélét, de ő szerencsésebb volt, mint márkatársa, s tudta folytatni a versenyt.

Az újabb korlátozás után Verstappen megtartotta a vezetést Hamilton előtt, a páros mögött viszont pozíciócsere történt Bottas és Leclerc között. A monacóit aztán pár körrel később előbb Lando Norris is maga mögé utasította, majd megérkezett rá Daniel Ricciardo is a másik McLarennel, azonban újabb előzés itt nem történt, miután a nyolcadik helyen haladó Fernando Alonso kiállt a bokszba, és beindította a kerékcserés dominót.

A kétszeres világbajnok ugyanis azonnal óriási tempót diktált a friss abroncsokon, amire a McLarennek és a Ferrarinak is reagálnia kellett, s hiába érkezett Norris és Leclerc is a következő körben, épphogy az Alpine előtt tudott csak visszatérni.

Az élmezőnyből eközben Hamilton lépett elsőként, a címvédő a 14. körben állt ki keményekért, a Red Bull azonban nem reagált azonnal, további négy kört várt a holland cseréjével.

Verstappen friss közepes gumikon, de Hamilton mögött 7 másodperces hátránnyal tért vissza a pályára, így ezúttal a Red Bullnak kellett támadnia. A holland folyamatosan lopta is a távolságot a Mercedes mögött, az „ezüstnyilak” azonban megelőzvén azt, hogy ezúttal a Red Bull alkalmazzon alávágást, a címvédőt a 29. körben újra kihívták a bokszba.

Hamilton másodszor is kemény abroncsokat kapott, ám ekkor nem volt még biztos, hogy végig tud-e menni újabb kiállás nélkül.

Míg Verstappen tovább körözött, a Mercedes Bottast is kihívta, ám a finn cseréje nem sikerült túl jól, a pilóta súlyos másodperceket vesztett, miután a jobb elsővel akadt problémája a csapatnak. Alonso a finnél is rosszabbul járt, a spanyol fékje adta meg magát az Alpine-on, aminek következményeként a kétszeres világbajnok kénytelen volt visszahajtani a bokszba, s feladni a futamot.

Az éllovas holland végül a 40. körben szánta el magát cserére, s 8.6 szekundumos hátránnyal tért vissza a kemény gumikon a vezetést visszavevő Hamilton mögött. Verstappen ezt követően folyamatosan csökkentette a lemaradását a brit mögött, és a 46. körben, már 4 másodpercen belül haladt a hétszeres világbajnokhoz képest, aki

időközben megdöntötte Michael Schumacher rekordját. A brit ugyanis átlépte az 5111-es határt az élen töltött körök számában, amivel átvette a vezetést a német legendától az örökranglistán.

Hátrébb Vettel szállt bele Ocon Alpine-jába, a német első vezetőszárnya sérült, míg Ocon megforgott. A versenyzők az incidenst követően tudták folytatni a versenyt, de a sportfelügyelőknél még lesz jelenésük a verseny után. Az élen eközben tovább csökkent Hamilton előnye, öt körrel a vége előtt a címvédő már kevesebb mint egy másodperc volt a két versenyző között, miután a címvédő elkezdett küszködni a gumikon, és a pálya szélét is megjárta.

A holland ki is használta a címvédő megingását, és megelőzte a britet, azonban a holland túl szélesen vette a 4-es kanyart, így kénytelen volt visszaadni Hamiltonnak a pozíciót,

miután a csapat jelezte, hogy a sportfelügyelőktől figyelmeztetést kapott, hogy ha nem engedi el a britet, akkor akár 5 másodperces időbüntetésben is részesülhet a leintést követően.

A pozíciócsere után Verstappen rövid időre DRS-távolságon kívülre szorult, ám az utolsó két körre visszajött, s újabb offenzívát indított a címvédő ellen. A holland viszont már nem tudott igazán nagy veszélyt jelenteni Hamiltonra, aki 745 ezredes előnnyel a Red Bull előtt szelte át a célvonalat, s aratta pályafutása 96. győzelmét!

A hétszeres világbajnok az újabb sikerével a másik hétszeres bajnokot, Schumachert érte utol az örökranglistán, immár mindkét versenyző elmondhatja magáról, hogy 15 egymást követő évben felállhatott legalább egyszer a dobogó felső fokára.

Hamilton és Verstappen mögött Bottast intette le a kockás zászló,

a finn az utolsó körökben tett egy újabb kirándulást a bokszban, és a friss abroncsokon sikerült is megszereznie a versenyen futott leggyorsabb körért járó pluszpontot.

Negyedikként a mclarenes Norris végzett, mögötte a kalandos futamot teljesítő Pérez, Leclerc, Ricciardo, az első ferraris futamát teljesítő Sainz, a japán újonc, Cunoda Juki, illetve Lance Stroll zárta a pontszerzők sorát.

Az Alfa Romeo kettőse, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi a 11. és a 12. pozícióban fejezte be a futamot, George Russell 14. lett a Williamsszel, mögötte Vettel, illetve Mick Schumacher végzett. A sort Gasly és Latifi zárta.

A versenyt követően a Mercedes vezeti a konstruktőri tabellát, az „ezüstnyilakat” a Red Bull és a McLaren követi az első három helyen – tavaly év végén is ez volt a sorrend a top 3-ban.

Most kisebb szünet következik, a 2021-es bajnokság három hét múlva folytatódik Imolában.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.

Lewis Hamilton

brit

Mercedes

1:32:03.897

2.

Max Verstappen

holland

Red Bull-Honda

0.745 mp h.

3.

Valtteri Bottas

finn

Mercedes

37.383 mp h.

4.

Lando Norris

brit

McLaren-Mercedes

46.466 mp h.

5.

Sergio Pérez

mexikói

Red Bull-Honda

52.047 mp h.

6.

Charles Leclerc

monacói

Ferrari

59.090 mp h.

7.

Daniel Ricciardo

ausztrál

McLaren-Mercedes

1:06.004 p h.

8.

Carlos Sainz

spanyol

Ferrari

1:07.100 p h.

9.

Cunoda Juki

japán

AlphaTauri-Honda

1:25.692 p h.

10.

Lance Stroll

kanadai

Aston Martin-Mercedes

1:26.713 p h.

11.

Kimi Räikkönen

finn

Alfa Romeo-Ferrari

1:28.864 p h.

12.

Antonio Giovinazzi

olasz

Alfa Romeo-Ferrari

1 kör h.

13.

Esteban Ocon

francia

Alpine-Renault

1 kör h.

14.

George Russell

brit

Williams-Mercedes

1 kör h.

15.

Sebastian Vettel

német

Aston Martin-Mercedes

1 kör h.

16.

Mick Schumacher

német

Haas-Ferrari

1 kör h.

17.

Pierre Gasly

francia

AlphaTauri-Honda

4 kör h.

18.

Nicholas Latifi

kanadai

Williams-Mercedes

5 kör h.

FELADTÁK

megtett körök

Fernando Alonso

spanyol

Alpine-Renault

32

Nyikita Mazepin

orosz

Haas-Ferrari

0

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK

GYŐZELEM

DOBOGÓ

PONTSZERZÉS

LGYK

PONT

1.

Lewis Hamilton

1

1

1

25

2.

Max Verstappen

1

1

18

3.

Valtteri Bottas

1

1

15

4.

Lando Norris

1

12

5.

Sergio Pérez

1

10

6.

Charles Leclerc

1

8

7.

Daniel Ricciardo

1

6

8.

Carlos Sainz

1

4

9.

Cunoda Juki

1

2

10.

Lance Stroll

1

1

 

KONSTRUKTŐRÖK

1.

Mercedes

40

2.

Red Bull-Honda

28

3.

McLaren-Mercedes

18

4.

Ferrari

12

5.

AlphaTauri-Honda

2

6.

Aston Martin-Mercedes

1

7.

Alfa Romeo-Ferrari

0

8.

Alpine-Renault

0

9.

Williams-Mercedes

0

10.

Haas-Ferrari

0

Borítókép: Lewis Hamilton vezet a szezonnyitó Szahíri Nagydíjon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában