Túraautó-vk

2022.02.07. 12:15

Michelisz a Hyundainál folytatja, új csapattársat kapott

Az idén is a Hyundai versenyautójával áll rajthoz a túraautó-világkupa (WTCR) idényében a sorozat 2019-es győztese, Michelisz Norbert, akinek új csapattársa a tavaly még a Zengő Motorsportnál versenyző spanyol Mikel Azcona lesz.

A WTCR hétfői közleménye szerint a 25 éves Azcona az elmúlt év végén visszavonult Gabriele Tarquini helyére érkezett a Hyundaihoz, amelynek színeiben a 37 éves Michelisz már az ötödik szezonját kezdi meg a vk-sorozatban.

A magyar versenyző 2010 óta versenyez a WTCR-ben, 15 futamgyőzelme és 55 dobogós helyezése van. Azcona 2019 óta három versenyt nyert a sorozatban és 12 alkalommal állhatott dobogóra.

Boldog vagyok és megtisztelőnek érzem, hogy az idén is a Hyundaijal állhatok rajthoz a WTCR-ben. Minden szezonkezdet izgalmas, de ez talán most még inkább igaz, mert a mezőny egyik legjobb versenyzője lesz a csapattársam

– nyilatkozta Michelisz a közleményben. Hozzátette, a Hyundai Elantra N TCR versenyautó képes a győzelemre, az ő célja pedig az, hogy az első pillanattól versenyképes legyen és további sikereket érjen el a csapattal együtt.

Michelisz tavaly nyolcadik volt az összetettben 148 ponttal, Azcona tíz ponttal többet gyűjtve végzett egy hellyel előtte.

Január 14-én jelentették be, hogy Tassi Attila szintén folytatja a WTCR-ben, mégpedig változatlanul a Hondával.

Michelisz és Tassi június 11-12-én versenyezhet majd magyar közönség előtt, a Hungaroringre akkor látogat el a WTCR mezőnye. Az idény április elején rajtol Csehországban, majd további kilenc fordulót rendeznek, a zárásra november második felében, Makaóban kerül sor.

Borítóképünkön Michelisz Norbert. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában