Tripla nulla

2023.08.20. 07:50

Dárdai Pál csapata három meccs alatt egyetlen gólt és egyetlen pontot sem szerzett

Hertha a másodosztályt is pocsékul kezdte, szombaton a Hamburgtól kapott ki 3-0-ra. A magyar vezetőedző értetlenül áll az újabb gyenge produkció előtt.

MW

Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje csapatának a Fortuna Düsseldorf ellen a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésén Düsseldorfban 2023. július 29-én

Forrás: MTI/AP/DPA

Fotó: Marius Becker

A Német Kupában aratott győzelem nem hozott érdemi változást, a Hertha a harmadik fordulóban is súlyos vereséget szenvedett a labdarúgó Bundesliga másodosztályában. Dárdai Pál ezúttal is bizalmat szavazott két fiának, ifjabb Pálnak, azaz Palkónak és Mártonnak, igaz, Mártont lecserélte. Dárdai Bence ezúttal nem kapott lehetőséget – írja a Magyar Nemzet.

A Hertha szimpatizánsai továbbra sem kímélik Dárdai Pált, az egyikük egyenesen azt írta, nincs véletlenül még egy lánya, mert ő is játszhatna. Egy másik pedig ironikusan azt, három meccsen nulla pont és nulla gól, csak egyetlen kiút van, igazolni kell még egy Dárdait.

Lassan nem a fel-, avagy visszajutás lesz a feladat, hanem a bennmaradás a Bundesliga II-ben.

Az öltözőt, az edzéseket figyelve minden jónak tűnik. Talán minőségben ennyit tudunk, és nem vagyunk elég erősek ehhez a ligához

– fogalmazott vészjoslón Dárdai Pál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában