Forma–1

2024.06.10. 14:00

Verstappen szerint szerencséjük volt, a McLaren közeledik a Red Bullhoz

Bár sokáig Lando Norris és a pole pozícióból rajtoló George Russell is esélyesek voltak a futamgyőzelemre, mégis Max Verstappen futott be az első helyen a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon. Az első helyről lemaradó Mclaren és Mercedes pilótái ennek ellenére elégedetten nyilatkoztak az izgalmas versenyt követően, ami után több büntetést is kiosztottak.

MW

George Russell, a Mercedes brit versenyzője vezet Max Verstappen, a Red Bull holland címvédője (b) előtt

Forrás: MTI/AP

Fotó: Christinne Muschi

Ha minden Formula–1-es futam így alakulna, mint a vasárnapi Kanadában, sok panaszra nem lehetne okunk. Kivéve persze, ha valaki a Ferrari sikeréért szorít, a monacói győzelem után ugyanis az olaszok nagyon lebőgtek Montrealban, Carlos Sainz és Charles Leclerc is kiesett. Hozzájuk csatlakozott Sergio Pérez (Red Bull) is, aki hátulról indulva szintén nem rúgott labdába, végül ő is idő előtt fejezte be a versenyt – írta meg a Magyar Nemzet. A többi élcsapat pilótái viszont kitettek magukért.

VERSTAPPEN, Max
Max Verstappen, a Red Bull holland címvédője
Fotó: Shawn Thew / Forrás: MTI/EPA

Verstappen szerencséje

Az eddigi hétvégékkel ellentétben Kanadára a Mercedes is összekapta magát, így Max Verstappen (Red Bull), Lando Norris, Oscar Piastri (mindkettő McLaren), George Russell és Lewis Hamilton (Mercedes) is harcban volt a győzelemért, illetve a dobogós helyekért. A futam kezdetén az élről induló Russell vezetett, majd Norrisnak állt a zászló, de végül Verstappen jött ki győztesen a csatározásból. 

Őrületes futam volt, rengeteg minden történt. Jó döntéseket kellett hoznunk, és csapatként kiválóan teljesítettünk. Szerencsések voltunk a biztonsági autós szakasszal, utána pedig az irányításunk alatt tartottuk a futamot. Nagyon élveztem a futamot, szükség van ilyen versenyekre. Nyertünk, ez a legfontosabb, de van még hova fejlődnünk

– állapította meg Verstappen, akinek csapattársa, Sergio Pérez járt a legrosszabbul a hétvégén. 

A mexikói versenyző szenvedett az 51. körében egy vizes folton megcsúszva neki csapta az autója hátulját a falnak. A Red Bull hátulja teljesen megrongálódott, ám Pérez így is folytatta a futamot, és a sérült kocsival visszahajtott a garázsba, törmelékeket hagyva maga után – derült ki az Origo oldaláról. Amiért azonban a versenyzésre alkalmatlan járművét a pályán tartotta, az FIA szerint veszélyes pillanatokat okozott, ezért pedig a Red Bullt 25 ezer eurós pénzbírsággal, Sergio Pérezt pedig a következő futamra háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották, és másokat is szankcionáltak. McLaren brit versenyzője Lando Norris ígéretes helyzetben volt a Kanadai Nagydíj feléhez közeledve, de végül meg kellett elégednie a második hellyel.

Közel vannak a Red Bullhoz

Bár most nem sikerült győznie a Mclaren pilótájának, panasz helyett örömmel fogadta a második helyet és az azzal járó pontokat – írta meg a Magyar Nemzet.

Kaotikus, eseménydús futam volt, de remekül sikerült, a rajttól a célig jól vezettem. Az első két etapban különösen gyorsak voltunk, aztán jött a biztonsági autós szakasz, amiből most nem jöttem ki jól. Miamiban segített, ezúttal nem, de emiatt nem panaszkodhatok, ez benne van a versenyzésben. A meglátásom szerint tökéletes futamot futottam. Sok stresszel jár ilyen körülmények között vezetni, ugyanakkor élvezetes is

– magyarázta Lando Norris, aki optimista a jövőt illetően.

Közel vagyunk a Red Bullhoz, nagyon jó ilyen közel lenni. Harcolunk tovább!

 – mondta el a brit pilóta.

„Kihagyott lehetőségnek érzem ezt a futamot, mert nagyon gyorsak voltunk. A száraz keveréken hibáztam, megfizettem az árát. De a pozitívumokra koncentrálunk, ez az első dobogós helyezésünk az idény során, gyors volt az autó, az élmezőnyben csatáztunk. Győzhettünk is volna, de ilyen a Formula–1, ezért szeretjük”

 – mondta George Russell, a McLaren másik pilótája

Végeredmény

Kanadai Nagydíj, Montréal (70 kör, 305,270 km)

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:45:47.927 óra

2. Lando Norris (brit, McLaren) 3.879 másodperc hátrány

3. George Russell (brit, Mercedes) 4.317 mp h.

4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.915 mp h.

5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 10.199 mp h.

6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 17.510 mp h.

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 15 van hátra):

versenyzők:
1. Verstappen 194 pont

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 138

3. Norris 131

4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 108

5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 107

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában