Kerékbetöréstől a bitófáig

A Markó utcai bíróság udvarán 1946. március 12-én végezték ki – balról jobbra – Szálasi Ferenc nemzetiszocialista politikust, továbbá Vajna Gábor belügyminisztert, Beregfy Károly hadügyminisztert, GerKezdetben a hatalmon lévők, vagyis a törvényt hozók az általuk bűnösnek ítéltet megcsonkították, vagy kivégezték. Régen is igyekeztek egyensúlyba hozni a büntetést a bűnnel, börtönök hiányában inkább a kivégzés kegyetlenségéből derült ki, kit tartottak igazán veszélyesnek a társadalomra.

A kivégzési módokat világszerte leleménnyel gondolták ki az ítélkezők, így aztán például a középkorban különösen kedvelt látványosságnak számított a kerékbetörés, az elégetés, a vízbe fojtás, a megkövezés. Nem riasztotta el a kegyetlenkedés látványa az akkoriban még nyilvános kivégzésre sietőket.

Megsárgult krónikák lapjain rögzíti az írás: ujjongással fogadta a vérszomjas tömeg, ha a halálra ítéltet előbb megcsonkították, kiherélték, megnyúzták, kitépték a nyelvét, vagy éppenséggel megvakították. Mivel a halálos ítélet a bosszú mellett az elrettentést is szolgálta, őseink mindezt teljesen természetesnek tarthatták, mint ahogy azt is, hogy mondjuk a felnégyelt, netán lóval széttépetett tetemet kiszögezzék a vár fokára, az akasztófáról pedig csak akkor vágják le a holtat, amikor már teteme elviselhetetlen bűzt árasztott.

Aztán kíméletesebbé vált a kivégzés is. Felismerték: az elítélt munkára fogott rabként még hasznot is hajthat, így mind kevesebb kivégzésre került sor. A franciák például a guillotine feltalálásával lelkiismeretüket is megnyugtatták, mondván: már nem is ember, hanem egy gép végez az elítélttel. Valami hasonló vezérelte az amerikaiakat is, akik a technikai haladás vívmányait is felhasználták az immár közönségtől elzárt kivégzőhelyeken, s a villamosszéket tették meg kivégzőeszközzé.

Magyarországon a XIX. században gondolták át, hogyan és miért is végezzenek a halálra ítélttel. Miközben ez idő tájt már több országban – így például Portugáliában, Hollandiában, Olaszországban – a halálbüntetés eltörlése mellett döntöttek, nálunk a törvényhozók arra az elhatározásra jutottak: az akasztás a leghumánusabb kivégzési mód, agyonlövéssel katonákat küldtek a halálba. (A kötelet egyébként a többek által javasolt guillotine-nal szemben szavazták meg a törvényalkotók). Akkor halállal csak az emberölésért elítélt, illetve az volt büntethető, aki a király ellen kísérelt meg merényletet. Így aztán mind kevesebb dolga akadt a hóhérnak, eltekintve azoktól az időktől, amikor forradalminak, netán ellenforradalminak mondott önkény tombolt, háborúban állt az ország, háborús bűnösök felett ítélkeztek, vagy forradalmat fojtottak vérbe.

A rendszerváltás idején az első törvények egyike törölte el hazánkban a halálbüntetést. Így ma a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a legsúlyosabb kiszabható büntetés, az erre ítéltek majd mindegyike a szegedi Csillag börtönben raboskodik.