Meghússzorozódtak nálunk a vízi ácsok

A feljegyzések szerint az utolsó, még természetes körülmények között élő hódot 1850-ben Szigetközben ejtették el. Az intenzív vadászat miatt azonban később a hódok nyomtalanul eltűntek a magyarországi vizek mellől.
Száz évvel kipusztulása után az első szigetközi hódok 1990 körül jelentek meg, Ausztriából érkeztek

– Szlovákián keresztül – a Dunán az árvízzel.
Nyugati szomszédunknál egyébként 1976 és 1988 között az eurázsiai hód három alfaját telepítették vissza: a skandináv, a belorusz és a voronyezsi típust. Rajtuk kívül Ausztriába Bajorországból elbai hódok is kerültek.
Szigetközben nem végeztek még állományfelmérést: szakemberek szerint azonban nagyjából száz hódterritórium található a tájegységben, amely közel négyszáz példányt feltételez. A hódok a partoldalba vájt üregrendszerben élnek vagy hódvárakat építenek. A mellékágak partjain található bokorfüzesek mentén bőségesen találnak táplálékot a négylábú ácsok. A hódok ősszel építik meg téli élelemraktárukat, mely a téli mozgáskörzetük központja. Egyes mellékágak azonban télen sem fagynak be a nagy vízsebesség miatt, így az itt élő állatok nem raktároznak élelmet.
A Duna elterelése óta az egyik legnagyobb természetvédelmi eredmény a hódok megtelepedése.
1998-ra a szakemberek szerint három család telepedett meg itt, azóta lett ilyen népes a família.
A hód társas lény, csak akkor marad meg egy területen, ha párt talál magának: lassan minden ágrendszerre jut néhány család. A Mosoni-Duna egyes szakaszait különösen kedvelik: fiatal fűzfaágakat, gallyakat, hajtásokat esznek. A legnagyobb megpróbáltatás számukra a hirtelen érkező áradás, ilyenkor ideiglenesen továbbállnak. Szigetközben leggyakrabban Rajkánál, Dunaszigetnél, Dunaremeténél, Novákpusztánál és a hédervári határban figyelhetőek meg hód által megrágott, kidöntött fák.
Több európai országban azt tapasztalták, hogy a hódok vonzzák a turistákat. Finnországban, Oroszországban és Svédországban, ahol „erős” populációi vannak a hódnak, már a vadászatát is engedélyezték.