2007.05.24. 16:19
Rendőrök fosztották ki a cigarettacsempészt
Két gödöllői autópálya-rendőrt állítottak elő az ügyészségre korrupció gyanújával, értesült a Havaria Press. A rendőröket azzal gyanúsítják, hogy egy cigarettacsempésztől elvettek 840 ezer forintot és 4 ezer karton cigarettát. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szerdán hajnalban fogta el az Autópálya Rendőrség Gödöllői Alosztályának két munkatársát. A hírügynökség információi szerint az ügy előzménye az, hogy tavaly novemberben egy kisteherautó sofőrje – egy ukrán cigarettacsempész megbízásából – 4000 karton cigarettát fuvarozott, amikor Gödöllő térségében egy járőr leintette.
Az egyenruhások leterelték az autópályáról a csempészt, ahol – az eddigi információk szerint – elszedték tőle a cigarettát és a nála lévő 840 ezer forintot is. A történtekre ezután a cigarettacsempészek feljelentése nyomán derült fény. A Pest Megyei Főügyészség részéről megerősítették az elfogás tényét, de további részleteket nem közöltek.