Ország-világ

2007.08.21. 16:19

Kevesebb pénzből, de folytatódik a PANKKK

A PANKKK nem halt meg, pedig tavasszal még igen rosszul nézett ki. Annyira, hogy sokan a halálhírét keltették. A magyar könnyűzenét támogató program kicsit átalakult: diplomatikusan az igényekhez és a lehetőségekhez igazodott. Konkrétan: kevesebb pénzből megy tovább.

A PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) komplex finanszírozási rendszer keretében támogatja a vidéki klubéletet, a lemezkiadást, a tehetségkutatást, a promóciót és a magyar zenék exportját. Indulását 2005. június 10-én jelentette be a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszerelnök és Bozóki András kultuszminiszter. Innentől kezdve lett a könnyűzene mostmár hivatalosan is a nemzeti kulturális örökség, a kortárs kultúra része.

A bejelentést követően egyesekben hamar felderengett az új sanzonbizottságok rémképe, meg a félelem, hogy a rock and roll nagyvárosi farkasa jól táplált ölebbé szelídül majd, mely természetesen még véletlenül sem fog beleharapni kenyéradó gazdája kezébe.

Fontolva Haladók

Érthető lenne ez az elvi ellenállás, ha a gyakorlat nem azt mutatná, hogy a miniatűr magyarországi piac egyszerűen képtelen életben tartani egy normális zenekart. Ilyen körülmények között ésszerű elgondolásnak tűnik, hogy a kultúra más területeihez hasonlóan a könnyűzenét is támogassák államilag. Természetesen nem a már befutott előadók zsebébe tömnek még több pénzt: az amatőr zenekarokat és a nekik otthont adó klubokat részesítik előnyben.

Hiller a hagyományos lobbik embere

“Azt várom, hogy megmozduljon az állóvíz. Hogy azok a zenekarok, akik eljutottak egy szintre, de a körülmények miatt ott megrekedtek, tovább tudjanak lépni. Hosszú távon pedig azt remélem ettől, hogy kialakul egy sajátos hangú/hangvételű magyar zenei színtét" – mondta Lovasi András 2005-ben a Wan2 magazinban.

Ugyanő 2007 márciusában a Heti Válasznak adott interjúban már csalódottan nyilatkozik a PANKKK-ot illetően: “Bozóki András személye nyilván sokat nyomott a latban, Hiller István megjelenésével aztán szertefoszlott a folytatás reménye. Ő a hagyományos lobbik embere, őket igyekszik, nem mondom, hogy jóllakatni, de annyi csontot dob nekik, hogy csöndben maradjanak." Hozzá kell tenni, Lovasi akkor úgy tudta, a PANKKK megszűnik.

Kevesebb a pénz, de legalább van

Nem így történt, csak a pénz lett egy kicsit kevesebb: a 2006-ban 100 milliós keret idén már csak 70 millió, igaz, a tavalyi koncerttámogatási keretből megmaradt 30 millióval együtt mégis 100 millió. Most augusztus közepén jár le annak a pályázatnak a határideje, amelynek keretében vidéki ifjúsági klubok pályázhattak zenei programjaik támogatására.

Eddig 65 millió forintot osztottak szét 67 település 2014 koncertjén és a Közkincs hitelprogram keretében 35, a klubok infrastruktúrájának fejleszését célzó projektet támogattak. Utóbbi lehetőség idén megszűnt, már csak koncertfinanszírozásra lehet pályázni. Berta András a PANKKK programkoordinátora elmondta: “Az idei cél az elszámolási rendszer rugalmasabbá tétele és a közvetlenebb kommunikáció. Fontosnak tartjuk, hogy a program egyre inkább alkalmazkodjon a pályázók igényeihez, ezért az aktuális - 2008 májusáig tartó - kiírásban 3-4 havonta történnek a kifizetések, tehát rövidebb az átfutási idő."

Tízszeres túljelentkezés

A koncerttámogatás másodlagos célja, hogy fokozatosan „kifehéredjen" a sok esetben számlamentes megoldásokkal működő koncertélet. A támogatási rendszer már az első évben is szinte önfenntartó volt, tehát a generált adóbevételek hozzávetőlegesen megegyeztek a kifizetett támogatásokkal.

Maszkura és a tücsökraj

A 2007-ben lezajlott elsőlemezes és tehetségkutató pályázatokra a vártnál sokkal nagyobb volt érdeklődés: 220 zenekar és 70 tehetségkutató rendezvény pályázott, tehát 8-10-szeres túljelentkezést regisztráltak, érdemes lesz tehát jövőre is kiírni.

Nyitás külföldre

A PANKKK keretein belül – külső forrás bevonásával - folytatódik az Előadóművészi Jogvédő Irodával közösen kiírt HungaroConnections csereprogram, melynek lényege, hogy egy hazai és egy külföldi zenekar közösen pályázhat összesen 100 ezer Ft-ra, s ennek fejében Magyarországon és a külföldi zenekar hazájában is adnak egy-egy közös koncertet.

Már folynak az egyeztetések egy másik, nem állami pénzből finanszírozott programelemről, amely a HungaroConnections-höz hasonló rendszerben támogatná az ország határain belüli regionális cseréket. A PANKKK Retour munkacímen futó regionális csereprogramot előreláthatólag szeptemberben írják ki hivatalosan.

Csordás Dániel

Címkék#*cult

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában