Ország-világ

2010.08.17. 20:36

Tőkés: besúgók az egyházkerületben

Tőkés László szerint a romániai kommunista uralom idején a Securitate titkosszolgálattal együttműködő besúgók is szerepelnek azon jelöltek között, akik közül augusztus végén egyházkerületi vezetőket választanak.

Delmagyar.hu

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján érthetetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az augusztus 27-én esedékes általános egyházmegyei választásokon részt vehetnek ezek a személyek, mivel az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) elutasította a jelölésük ellen benyújtott fellebbezéseket. A vitatott személyek között két esperesjelölt is található.

Az EVB-hez több fellebbezés is érkezett, de az egyházkerületi testület ezeket mind elutasította. Tőkés ezért felhívást intézett a leendő választói közgyűlések részvevőihez, és azt kérte, hogy az augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül „a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB" munkáját és határozatait.

A két esperesjelölt Tőkés szerint 1989 előtt együttműködött a román Securitate titkosszolgálattal, és az EVB figyelmen kívül hagyta az erre vonatkozó bizonyítékokat.

Tőkés László 1990 és 2009 között állt a KREK élén, európai parlamenti képviselői mandátumának az elnyerése után Csűry István lett az ideiglenes püspök, akit tavaly az időközi választáson egy évre teljes jogkörű püspöknek választottak meg. A KREK az idén tart általános választást, amelynek során októberben választanak egy teljes, hatéves mandátumú püspököt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában