Ország-világ

2013.04.15. 18:56

Fidesz: a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát

Most biztonságban van az emberek nyugdíja - mondta Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban eltőzsdézték a nyugdíjak reálhozamát, és bizonytalan volt a nyugdíjrendszer. Ezt [namelink name="Hoppál Péter"] mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: most biztonságban van az emberek nyugdíja.

A nagyobbik kormánypárt szóvivője kiemelte: nyugdíj-ügyben a baloldalnak kell válaszolnia számos kérdésre. Felidézte, hogy 2010-ben, kormányváltás körül az emberek nyugdíjbefizetései végveszélyben voltak, és a baloldal semmilyen olyan rendszert nem hozott létre, ami megóvta volna a nyugdíjakat.

A szóvivő szerint éppen a baloldal szervezte ki külföldi kézben lévő magánnyugdíj-pénztárakba az emberek nyugdíjvagyonát. Kitért arra is, hogy a baloldal volt az a politikai erő, amelyik hitelből finanszírozta a nyugdíjakat Magyarországon, amit a miniszterelnökük is bevallott.

Hozzátette: 2010-ben már fenntarthatatlanná vált a magyar nyugdíj-rendszer, amiben teljes átalakítást kellett eszközölni, meg kellett védeni az emberek pénzét, stabillá téve a nyugdíjakat. Ezt a Fidesz-kormány nagyon kemény munkával elvégezte - fogalmazott, hozzátéve: ennek eredménye, hogy ma minden idők legstabilabb nyugdíját tudhatják magukénak az emberek.

Hozzátette: a baloldali kormányok idején csökkent a nyugdíjak értéke, míg most minden évben nő legalább az infláció mértékével, idén már afölött. [namelink name="Bajnai Gordon"] ugyanakkor egy havi nyugdíjat vett el a nyugdíjasoktól 2009-ben - mondta.

Hoppál Péter azt mondta: az idei befizetéseket tervezi a kormány az idén a számlákon jóváhagyni, ahogyan azt megígérte.

[namelink name="Józsa István"] (MSZP) hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben azt firtatta, ki érezheti biztonságban a nyugdíját, valamint azt: hová lett az emberek nyugdíj-megtakarítása. Kérdésével [namelink name="Rogán Antal"] fideszes frakcióvezetőhöz, Varga Mihály gazdasági miniszterhez és [namelink name="Orbán Viktor"] miniszterelnökhöz fordult.

Szerinte ma már nincs mit jóváírni az egyéni nyugdíjszámlákon, az emberek befizetései egyszerűen eltűntek. Közölte azt is: aki a pénztárakban maradt, jelentős megtakarítást ért el, míg az állam rosszul gazdálkodott a nála lévő forrásokkal. Botránynak nevezte, hogy a Fidesz az emberek pénzét "felelőtlenül eltőzsdézte", és olyan gazdaságpolitikára pazarolta, amely sem új munkahelyeket nem tudott teremteni, sem a gazdasági növekedést nem indította el, de még az adósságot sem csökkentette megfelelő mértékben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában