Ország-világ

2013.04.16. 17:52

Tandíjmentességet ígér az MSZP

Újragondolta felsőoktatási programját az ellenzéki párt, amely minden hallgató külföldi nyelvtanulását támogatná.

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be [namelink name="Mesterházy Attila"] pártelnök kedden.

Fidesz: mindegy, mit ígér tandíjügyben a baloldal

Fidesz szóvivője szerint mindegy, hogy mit ígér tandíjügyben a baloldal, mivel eddigi ígéreteit sem teljesítette.

[namelink name="Hoppál Péter"], a Fidesz szóvivője úgy reagált Mesterházy Attila bejelentésére: a baloldali politikusok eddig következetesen a tandíj bevezetésének szükségségéről beszéltek, minden programjukban, koncepciójukban ez szerepel.

[namelink name="Bajnai Gordon"] nemrég elmondta, hogy a "tandíj nem ördögtől való", három hónapja még Mesterházy Attila is a tandíj bevezetésének szükségességéről beszélt, [namelink name="Gyurcsány Ferenc"] pedig nyíltan kiáll a tandíj bevezetése mellett - írta közleményében Hoppál Péter. A Fidesz-szóvivő szerint a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" újbóli hatalomra kerülése esetén borítékolható, hogy az egyetemistáknak ismét tandíjat kellene fizetniük.

Az egyetemek ezután szakterületenként határozhatnák meg az elvárt minőségi követelményeket, fizetniük azoknak kellene, akik nem teljesítik azokat. A tandíjmentességet tehát nem megszerezniük, hanem megtartaniuk kellene a diákoknak - magyarázta.

Mesterházy Attila elmondta, azért gondolták újra ősszel bemutatott oktatáspolitikai programjukat, mert egyre több fiatal megy külföldre tanulni az érettségi után. Ennek egyik oka pedig az, hogy egyre nagyobbak a magyarországi felsőoktatási tanulmányok költségei.

Az MSZP elnöke azt is közölte, olyan programot indítanának, amellyel minden egyetemi-főiskolai hallgató 3-5 hónapig tanulhatna idegen nyelvet külföldön. Ezt európai uniós támogatásokból finanszíroznák.

Azt mondta, ezzel változtatnának a jelenlegi helyzeten, amikor az állam nyelvtudást vár el a diploma előtt állóktól, de nem segíti őket annak megszerzésében, esetenként pedig el is tekint ettől. A javasolt nyelvtanulási program beindításával az állam joggal kötné nyelvvizsgához a diplomaszerzést - fejtette ki.

[namelink name="Hiller István"] volt oktatási miniszter elmondta, a szocialisták vállalják, hogy 2014 szeptemberétől átlagosan 25 százalékkal csökkentik a már most a felsőoktatásban tanulók költségtérítését.

Arról is beszélt, az elvándorlást nem lehet adminisztratív eszközökkel, így a hallgatói szerződésekkel megakadályozni. Ezt jelzi, hogy az előzetes adatok szerint idén nagyjából 15 ezerrel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly, és 45 ezerrel kevesebben, mint két évvel ezelőtt.

Hozzátette: a 2010-es kormányváltáskor még 186 milliárd forintot fordított az állam a felsőoktatásra, mostanra viszont csak 123 milliárdot, ezért céljuk, hogy a támogatás mértékét - másként elosztva - újra a 2010-es szintre emeljék vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában