2014.07.11. 13:39
Leszavazta az ellenzék bizalmatlansági indítványát a lengyel parlament
Leszavazta pénteken a lengyel parlament a kormány elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyet néhány napja a legnagyobb ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság (PiS) nyújtott be a lehallgatási botrány miatt.
A pénteki voksoláson a 460 fős törvényhozás 236 tagja szavazott a beadvány ellen, és mindössze 155 képviselő támogatta az ellenzék javaslatát. A szavazástól a baloldali ellenzék hatvan tagja tartózkodott.
Tusk kormánya immár második alkalommal diadalmaskodik az ellenzék felett: a kormányfő a lehallgatási botrány miatt június végén maga is parlamenti bizalmi szavazást kezdeményezett saját kormánya mellett, ebből a miniszterelnök győztesen került ki a kormányzó Polgári Platform (PO) és koalíciós partnere, a Lengyel Parasztpárt (PSL) segítségével.
Kaczynski az indítvánnyal kapcsolatos parlamenti vitán azt mondta, hogy a kormány a lehallgatási üggyel teljesen lejáratta és nevetségessé tette magát. A hatvanéves Piotr Glinski szociológiaprofesszort javasolta új miniszterelnöknek.
Pénteken a lengyel törvényhozás arról is dönt, hogy Bartlomiej Sienkiewicz, a belügyi tárca vezetője megtarthatja-e tisztségét. Leváltására ugyancsak Kaczynski pártja tett javaslatot néhány napja. A 2011 óta hatalmon lévő Tusk-kormány ellen eddig egy bizalmatlansági indítvány sem járt sikerrel.
Lengyelországban több mint három hete robbant ki az utóbbi évek legsúlyosabb politikai botránya. A Wprost című közéleti hetilap a lengyel politikai és gazdasági élet prominens személyiségei között lezajlott magánbeszélgetéseket szivárogtatott ki, amelyek vulgáris nyelvezete, stílusa és cinizmusa megbotránkoztatta a lengyel társadalmat. A lehallgatott politikusok között szerepelt Radoslaw Sikorski külügyminiszter, Jacek Rostowski egykori pénzügyminiszter, Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke, valamint a belügyi tárca vezetője is.