Mindenét odaadja a csángó

Sírva jöttek ki a Magyarországról érkező pedagógusok a magyarfalusi magyar „iskolából" tavaly nyáron, amikor adományt vittek az ott élő, magyarul tanuló gyermekeknek. A 120 gyerekre nagyjából 16 négyzetméternyi hely jutott...

Misszió: a magyar nyelv megmentése

Mivel a segítség folyamatosan jól jön, a csoport idén augusztus elején is ellátogatott a csángó településre, ahova ruhaneműt, játékokat, tanszereket, tartós élelmiszereket vittek.

Nem kellett sokat beszélnie Magyarfalu két tanítójának, a házaspár Kiss Csabának és Annamáriának, hogy rádöbbenjenek a „Csak tiszta forrásból" nevű csoport tagjai: a lehető legjobb kezekbe adhatják át személyesen adományaikat. A két fiatal a brassói egyetemen végzett, és küldetésének érezte, hogy az eldugott kis településen nemcsak a moldvai csángó magyar hagyományokat ápolja, hanem szeretett anyanyelvünkön tanítsák az ottani gyermekeket, akik román iskolába járnak, az archaikus magyar nyelvet pedig egyre ritkábban hallják.

Magyarfaluban a magyar iskola tanulói izgatottan várták a fellépést.

A szerző felvétele

– Hogyhogy nem látok férfiakat? – kérdezem Csabától, amikor a csoport 6. útjához csatlakozva, háromnapi kirándulás, buszozás, történelmi emlékezés után megérkezünk a zsákfaluba. – Külföldön dolgoznak: Kongóban és Új-Guineában kapnak legalább munkát, és keresnek egy kis pénzt... 10 havonta járnak haza. A gyerekek 14 éves korukig tanulnak, aztán a szülői háznál segédkeznek, megtermelik, amit megesznek, illetve a jószágokkal foglalkoznak, cserekereskednek – meséli a tanító, aki párjával elhatározta, tesznek azért, hogy Romániában ne vesszen el a magyar szó.

Harc az élhetőbb körülményekért

A múlt évben még piciny házuk „nappalijában", egy körülbelül 16 négyzetméternyi területű helyiségben próbálták a 120 gyermek oktatását lelkiismerettel végezni. A „tanteremből" egyenesen a még kisebb hálószobájuk nyílt. A ház mellett elkezdődött az iskola építése, de a magyar kormánytól kapott előzetes ígéretek ellenére az anyagi támogatás elmaradt.

A csoport a nyíregyházi Apáczai Csere János gyakorlóiskola igazgatójával, Andó Károllyal az élén akkor a döbbenettől előbb letaglózva, majd motiválva azonnal lobbizni kezdett az élhetőbb körülményekért. Ennek hatására az óvoda régi épületét megkapta a két tanító, így nagyobb hely áll rendelkezésükre. Cserébe Annamáriának minimális illeték fejében kellett tanítania a román iskolában.

Magyarfalusi 14 éves fiúk beszélgetnek a hegytetőn. Kevesen tanulnak tovább.

A szerző felvétele

De megérte: idén már abba az épületbe vitte az iskola nyugdíjazott pedagógusa, dr. Kanyuk Jánosné kezdeményezésére alakult, általa vezetett és azóta az ország többi részéből érkezőkkel is kiegészült csoport az adományokat, és láncban állva, kézből kézbe adva juttatták el azokat a buszból a tanterembe.

András, tusnádfürdői idegenvezetőnk elmesélte nagyapja megindító történetét. "Amikor a Don-kanyarban a teljes II. magyar hadsereg megsemmisült, 19 éves fiatalemberként nagyapámat is besorozták, aki '43-ban hadifogságba esett. Szibériában, szénbányában dolgozott 5 éven át. Amikor végre szabadult, rég halottnak hittük már, de egy este nyílt az ajtó, és az én nagyapám beesett rajta. Amikor megerősödött, újra bányában dolgozott. Egy kőfejtő gép súlyosan megsebesítette a fejét; a következő évben egy autó gázolta el, amikor szintén megsérült. De az én nagyszerű nagyapám tette a dolgát, nem hagyta el magát... Emlékszem a következő szilveszteréjjelére, amikor a Sokol rádión meghallgattuk Ceausescu beszédét, a román himnuszt, majd a magyart. Ekkor az én nagyapám felállt, kihúzta magát, nem énekelt, talán csak legbelül, csukott szemhéja alól ömleni kezdett a könny.  Az utolsó taktus után kinyitotta a szemét,mélyet szívott otthona levegőjéből, ránk nézett és megszólalt: "csak jobb jöhet".

Tiszta szívvel, szeretettel

A gyönyörűen hímzett ruhákba öltözött alsós gyermekek teljes szívüket és lelküket nekünk adva énekeltek, táncoltak és szavaltak hálájuk jeléül, majd meglepetésként szekérrel romantikus erdei úton át a nagyobb fiúk felvittek a hegycsúcsra. Mindenre számítottunk, csak arra nem, hogy a hegytetőn, amely már a világ pereméhez volt hasonlatos, friss, hideg vízzel, pálinkával és még meleg túrós pitével vár Annamari bennünket, így egészíti ki a természet adta varázslatot.

A csángók rendkívül vendégszeretők. Szállásadóink is falubeliek voltak. Lina néninél pujpuj (kukorica), gyümölcsfák, padlidzsáni (padlizsán), sőt, eper is volt, ami „kétsze’ csinyál egy esztendőn" (májusban és augusztusban is terem – a szerk.). De az árnyékszék az udvaron, fürdőszoba pedig egyáltalán nem volt a házban. Sokan a faluban télen a havat a házban felolvasztva, melegítve tisztálkodnak.

Kiss Csaba és Annamária tavaly házasodott össze. Küldetésüknek tekintik a magyar nyelvű oktatást a faluban.

A szerző felvétele

– Mosmicsinájjak, van csap a házban, de víz nem gyün belűle – szabadkozott a néni –, gyűjjenek, elkísérem magokat a lyányomhoz moskolódni (fürdeni, mosakodni)! Sérüljenek (forduljanak) balra, ha kilépnek a kapun. A lyányomnak van két gyerekecskéje, legalább azokat is megösmerik.

A 3 és 10 éves „gyerekecske" értette ugyan a magyar szót, de nem igazán akartak vagy tudtak megszólalni.

„Nem külföldre jöttek, hanem haza"

– Van olyan gyermek, akit nem járatnak magyar iskolába – mondta Csaba.

– Mi azért tesszük a dolgunkat. Ajánlottak Bákóban (Bacau) tanítói állást mindkettőnknek szolgálati, fürdőszobás lakással. Nagyon csábító volt az ajánlat, 2 szoba és fürdőszoba, de amint a „gyermekeinkre" gondoltunk, rájöttünk: a luxus nem ér annyit, hogy itt hagyjuk őket – teszi hozzá Annamari.

Elképesztő, hogy ilyen is létezik, de nem csak e két lelkes fiatal ejtette ámulatba a csoport tagjait. Székelyföldön keresztülhaladva a tordai sóbánya idegenvezetője, Attila megható, a magyarságról szóló saját versével búcsúzott el tőlünk, és egy mondattal: „ne feledjék, nem külföldre jöttek, hanem haza". A sepsiszentgyörgyi székely múzeum idegenvezetője minden kérdésünkre maximális szakmai tudással és alázattal válaszolt. A Gyimesben található hegytetőn, Áldomáspatakán nemcsak a friss levegőbe, egy helyi 68 éves asszony saját készítésű sajtjába is beleharaphattunk. Az erdélyiek szorgalmát a rendben tartott hegyoldalak, erdők bizonyítják. Kedvességük őszinte és szívből jövő volt. Nemcsak hallottunk róla, hanem saját bőrünkön tapasztaltuk: „mindenét odaadja a csángó".

Erdély mély sebe Trianonon kívül az 1764-es madéfalvi veszedelem, amit székelygyilkosság néven is emlegetnek. Több mint 200 ártatlan embert mészároltak le akkor. Hatására vándoroltak el Moldovába a székelyek menedéket keresve. Így lettek belőlük a csángók (jelentése tekergő - a szerk.) Ennek és az 1848-49-es forradalom és szabadságharcnak is (Nyerges-tető) kopjafaerdővel állított emléket az utókor. Apácán Apáczai Csere Jánosra, Farkaslakán Tamási Áronra Fehéregyházán (Segesvár mellett) Petőfi Sándorra emlékezhetünk. Mindannyiszor elhangzott a magyar mellett a székely himnusz is, és mindannyiunk szívéből egy közös, mély sóhaj tört fel az utolsó sorhoz érve: "Ne hagyd veszi Erdélyt, Istenünk!"

A szerző felvétele