Ország-világ

2017.12.11. 18:07

Szijjártó: a Közel-Kelet és Afrika biztonsága szorosan összefügg Európa biztonságával

Sem a Közel-Keletnek, sem Afrikának nincs szüksége arra, hogy tömegek, százezrek járkáljanak keresztül-kasul országokon, hiszen ez további destabilizációt tud okozni - fogalmazott a külügyminiszter.

A Közel-Kelet és Afrika biztonsága rendkívül szorosan összefügg Európa biztonságával; a térségben továbbra is nagy az instabilitás, és ez újabb migrációs hullámmal fenyegethet a jövőben - emelte ki Szijjártó Péter hétfőn, az európai uniós tagországok brüsszeli külügyminiszteri tanácsülésének szünetében tartott sajtóértekezletén.


Sajtóértekezletén a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc jól halad, a terrorizmus azonban más formákban újraszerveződik és új területeket próbál meghódítani.

    

A helyzet megerősíti eddigi politikánk helyességét, el kell kerülni továbbra is mindenféle biztatást a migrációra, ugyanis az veszélyt jelent Európára, illetve a származási és a tranzitországokra egyaránt - mondta Szijjártó.

Sem a Közel-Keletnek, sem Afrikának nincs szüksége arra, hogy tömegek, százezrek járkáljanak keresztül-kasul országokon, hiszen ez további destabilizációt tud okozni

- fogalmazott.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén az Európai Tanácsnak otthont adó brüsszeli Európa-épületben 2017. december 11-én.

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo


Kiemelte: a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van, a gazdaságfejlesztési programok indításához ezért Magyarország megad minden támogatást. Emellett az EU-nak valódi segítséget kell nyújtania a határvédelem terén, továbbá támogatni kell a keresztény közösségeket, és erősíteni kell a békefenntartói tevékenységet a régióban.

    

Utóbbi kapcsán a tárcavezető rámutatott, Magyarország a méretéhez képest jelentős erőkkel vesz részt a békefenntartó missziókban, a kormány pedig mérlegeli, hogy miként tudja jövőre bővíteni a szerepvállalását a mali misszióban. Hozzátette azt is, jelenleg 976 afrikai hallgató tanul az országban ösztöndíjprogramok keretében.

   

Az uniós külügyminiszterek délelőtt közel két és fél órán keresztül tárgyaltak Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel.

    

Szijjártó elmondta, hogy a találkozón egyik fél álláspontja sem okozott nagy meglepetést, és noha voltak kemény kérdések, az ülés jó hangulatban, ellenségeskedés nélkül zajlott.

    

Aláhúzta: a kormány szerint mielőbb sort kellene keríteni az EU-Izrael társulási tanács ülésére, mivel ezt meglehetősen régen hívták össze utoljára. Mint mondta, nem szabad, hogy bizonyos politikai nézetkülönbségek túszul ejtsék a gazdasági együttműködés fejlesztését, Izrael ugyanis élen jár a digitalizációban, az innovációban, Európának pedig egyértelmű érdeke a kooperáció elmélyítése. Emellett a terrorizmus elleni együttműködés bővítése is kulcsfontosságú mindkét fél számára - vélekedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában