fontos az óvatosság

2020.08.10. 05:58

Merkely Béla: a második hullámot rutinosabban tudjuk kezelni

Merkely Béla professzor szerint az idő előtti lazítások miatt nőtt meg a fertőzések száma a környező országokban. A szakember szerint a járvány második hulláma már nem lesz olyan pusztító, mint az első.

„Véleményem szerint a környező országokban még az első hullám tombol, azaz itt azért nőhetett meg az igazolt fertőzöttek száma, mert sok helyen már akkor lazítani kezdtek a közösségi korlátozásokon, amikor az adatok ezt még nem indokolták. Azt tartom második hullámnak, amikor a járvány első szakasza után tartósan megnövekszik a vírus reprodukciós aránya” – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

A Magyar Nemzet a Hetek című lapra hivatkozva azt írja, hogy a professzor szerint a koronavírus-járvány második hulláma vélhetően a késő őszi–téli időszakra esik majd, amikor kedveznek a feltételek a vírus életben maradásának és szaporodásának.

„Szeptembertől több tényező – az iskolakezdés, a szabadságról való visszatérés, illetve a hűvösebb idő miatti hosszabb zárt térben tartózkodás – is hozzájárulhat a fertőzések megugrásához, így egy második hullám ősszel érkezhet meg” – jósolt a professzor, aki szerint ha a magyarok betartják az óvintézkedéseket, akkor továbbra is szabadabban tölthetjük a nyarat, mint a környező országok. Hozzátette: ha nem leszünk kellőképpen elővigyázatosak, ha hanyagoljuk a távolságtartást, a maszkviselést zárt térben vagy nem ügyelünk a higiéniára, akkor nálunk is bármikor fellángolhat a járvány.

Az orvos úgy látja, az eddig megszerzett tudás birtokában a második hullám során sokkal gyorsabban és rutinosabban tudják majd meghozni és végrehajtani a szükséges intézkedéseket, és a halálozási arány is kisebb lesz.

„Ugyanakkor fontos az is, hogy minél többen beadassák majd maguknak az influenza elleni védőoltást, különösen a veszélyeztetettekre, vagyis a 60 év felettiekre, a krónikus betegségben szenvedőkre, illetve az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és a bolti eladókra gondolok itt” – hangsúlyozta Merkely.

Borítókép: Merkely Béla

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában