ítéletidő

2021.07.19. 12:48

Németországban és Belgiumban is emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma

Valamelyest javult az időjárási helyzet az árvizek sújtotta területeken.

Fotós: Philipp von Ditfurth

Százhatvanötre emelkedett az ítéletidő halálos áldozatainak száma Németországban, és sokakat továbbra is eltűntként tartanak nyilván – közölték a helyi hatóságok hétfőn. Ugyanakkor valamelyest javult a helyzet az árvizek sújtotta területeken, köztük Passauban, és az időjárás-előrejelzés is bizakodásra ad okot.

Rajna-vidék-Pfalzban, az áradások által leginkább érintett tartományban 117-re nőtt a halálos áldozatok száma, és 749-en sérültek meg – mondta el a koblenzi rendőrség egyik szóvivője, Verena Scheuer.

Észak-Rajna-Vesztfáliában a legfrissebb adatok szerint 47-en vesztették életüket az ítéletidőben, míg Bajorországban egy ember halt meg a hétvégi áradásokban.

Armin Schuster, a polgárvédelmi hivatal vezetője védelmébe vette a német katasztrófavédelmi rendszert, amely a bírálatok kereszttüzébe került a történtek után. A tisztségviselő a ZDF német közszolgálati televízió híradójában hangsúlyozta: a figyelmeztető rendszer viszonylag jól vizsgázott. Schuster szerint a legfőbb gond az, hogy sokszor még fél órával előtte is képtelenség megmondani, hogy hol, mekkora mennyiségű csapadék várható.

A német meteorológiai szolgálat szerint hétfőn mindössze elszórt záporokra lehet számítani az ország északi részén, és a délebbre fekvő területeken is többnyire kedvező időjárás várható. Csak a Dunától délre fordulhatnak elő hevesebb esőzéssel járó zivatarok.

Horst Seehofer német belügyminiszter a nap folyamán felkeresi a katasztrófa sújtotta térségeket, hogy ellenőrizze a helyszínen zajló munkákat. A belügyminisztérium alá tartozó polgári- és katasztrófavédelmi szervezet 2500 segítője van bevetésben az érintett tartományokban.

Vasárnap Angela Merkel német kancellár látogatott el a pusztítások egyik helyszínére, az Ahr folyó partján található Schuld falujába. A kancellár azt ígérte, hogy a szövetségi kormány és a tartományok együtt építik újjá a természeti csapás sújtotta területeket. Jelezte, hogy a kormány már szerdán elindít egy rövid távú segélyprogramot.

Olaf Scholz pénzügyminiszter a Bild am Sonntag című lapnak elmondta, hogy több mint 300 millió eurót készít elő gyorssegélyekre. Hozzátette, hogy a vezetőknek hosszú távú újjáépítési programot kell kidolgozniuk, ami a korábbi árvizek tapasztalatai alapján több milliárd euróba is belekerülhet.

Eközben Passaunál két gumicsónakost mentettek ki a Dunából. A férfiak vasárnap este borultak bele a folyóba, kiáltásaikra a környékbeliek figyeltek fel, és értesítették a hatóságokat. A férfiaknak uszadékfába kapaszkodva sikerült fennmaradniuk a vízen, míg a tűzoltók ki nem mentették őket.

Belgiumban további halottjai vannak az áradásnak

További halálos áldozatokra bukkantak a múlt hét közepétől három napon át tartó heves esőzések nyomán kialakult özönvízszerű áradások miatt összeomlott házak romjai között Belgiumban, több mint százhatvan embert eltűntként tartanak nyilván. Hollandiában tovább apadtak a múlt héten megáradt folyók, de az árvízveszély továbbra is fennáll.

A belga sajtó beszámolója szerint hétfő reggelre további kilenc holttestet találtak a Belgium keleti, délkeleti felében történt áradások nyomán, ezzel 36-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.

Harmincketten vesztették életüket a liege-i, ketten a muri régióban, egy ember Charleroi régiójában és szintén egy ember a Luxemburg nevű belga tartományban. A holttestek közül 23-at a Meuse egyik mellékfolyója, a Vesdre völgyében találtak meg.

Az illetékes belga válságközpont 163 eltűntről beszél. Elmondták mindazonáltal, hogy olyanok is lehetnek közöttük, akik már az áradások előtt elhagyták otthonukat. A hatóságok ezért arra szólítottak fel, hogy mindenki, aki másutt keresett biztos menedéket, a lehető leghamarabb jelentkezzen a mentőszolgálatoknál vagy a rendőrségen. A tájékoztatás szerint az érintett területeken megszűnt az árvízveszély, a mentési műveletek véget értek, az eltűntek utáni kutatás mostantól főként a holttestek megtalálására összpontosít.

Hétfő délelőtt mintegy 1100 háztartás volt vízellátás nélkül, és 3700 háztartásban továbbra sem iható a csapvíz, szemben az előző napi 24 ezerrel. A fő vasútvonalak forgalma reggel újraindult, a vasúti töltések átvizesedése miatt bizonyos szakaszokon buszok szállítják az utasokat.

Alexander De Croo belga miniszterelnök a múlt hét végén július 20-ra nemzeti gyásznapot hirdetett a katasztrófa miatt. A belga kormány arra kérte a lakosságot, hogy kedden délben mindenki egyperces csenddel emlékezzen az áradások halálos áldozataira és a hozzátartozóik iránti együttérzés jeleként.

A szomszédos Hollandiában az esőzések okozta áradás által leginkább érintett Limburg tartomány legnagyobb folyója és mellékfolyóinak vízszintje csökken. A régió számos településéről elővigyázatosságból kimenekített lakosok nagy része visszatérhetett otthonába, és megkezdődött a sárral borított közterületek takarítása, valamint a megrongálódott házak statikai felmérése.

A hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy az apadás ellenére az árvízveszély továbbra is fennáll, a gátak legtöbbje átázott, jelentős víztömegeket zárnak el a lakott településektől. A turistákat arra szólították fel, hogy maradjanak távol a folyópartoktól, és ne járjanak a gátakon.

A holland kormány pénteken hivatalosan katasztrófahelyzetet hirdetett az ország délkeleti felét sújtó áradások miatt. A kabinet aktiválta a rendkívüli esetekben érvényes kártérítésről szóló törvényt. A szabályozás révén a kormány részben fedezi azokat a károkat, amelyeket a biztosítók nem térítenek meg. A károsultak megsegítésére létrehozott civil alapba a hétvégén mintegy 5 millió euró adományt fizettek be, a pénzt azok támogatására fordítják, akiknek a kárát sem a biztosításuk, sem pedig a kormány nem téríti meg.

Hollandiában nincs halálos áldozatuk a szerdán kezdődött heves esőzések okozta áradásoknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában