Alpári stílus

2022.01.19. 06:09

Gyurcsányi mélységekbe süllyedt Karácsony

– Bármennyire is mély szakadék van jelenleg a bal- és a jobboldal között, ez a stílus egy városvezetőtől megengedhetetlen – nyilatkozta Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője Karácsony Gergely hétfői, trágár megnyilvánulása kapcsán. Korábban is hallhattunk már profán kijelentéseket baloldali politikusoktól, ám a helyzet újdonsága, hogy azok nem nyílt ülésen hangzottak el.

– Karácsony Gergely viselkedése méltatlan egy városvezetőhöz. Bármennyire is mély szakadék van jelenleg a bal- és a jobboldal között, ez a stílus egy városvezetőtől megengedhetetlen – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője úgy véli, a főpolgármester hétfői meghallgatáson tett megnyilvánulása tovább rontja az egyébként is csökkenő népszerűségét. Hozzátette, Karácsony Gergely az utóbbi időben hitelességi válságba került, most pedig már a karakterproblémái is előtérbe kerültek. 

– Azt gondolom, hogy Karácsony Gergelyre eddig nem volt jellemző ez a megnyilvánulás, bár megesett, hogy indulatosan beszélt. Ez most Gyurcsány Ferenc-i mélységekhez közelít, amely jellemző a baloldali összefogásra, hiszen folyamatosan politikai kultúrát romboló stílust használnak. Gondoljunk csak Jakab Péterre

 – részletezte az elemző, aki szerint a baloldalra nemcsak stílusában jellemző a szélsőségesség, hanem tartalmában is. – Emlékezzünk vissza, hogy nemrég még arról beszéltek a baloldali politikusok, hogy akár a jogállami kereteket is átlépve alkotmányt módosítanának, embereket tennének földönfutóvá vagy újságírókat tiltanának el a munkavégzésüktől. Ez a fajta tartalom mindig is jellemezte Gyurcsány Ferencet, de azt gondolom, hogy az összefogásban részt vevő pártoktól – amelyet továbbra is Gyurcsány irányít – sem áll távol az, hogy vulgárisan nyilvánuljanak meg, mind tartalmilag, mind formailag szélsőségesen kampányoljanak – mondta. 

Nem ez az első eset, hogy Karácsony trágárságra ragadtatja magát, igaz, korábban legalább zárt körben használt alpári stílust. 

– Alapvetően az az érzésem, hogy a f...ért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem – mondta még 2017-ben egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint. Akkor még utólag bocsánatot kért a szavaiért Karácsony, ez ezúttal még várat magára. 

A magyar politikatörténet legalpáribb beszéde a baloldalt irányító Gyurcsány Ferenchez kötődik. A 16 évvel ezelőtti őszödi beszédben, amelyben Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy évekig hazudtak a választóknak, többek között az „elkúrtuk”, a „k..va ország”, és a „b... meg” kifejezéseket használta. Érdemes megemlíteni, hogy a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökének profán kijelentései zárt körben hangzottak el – majd szivárogtak ki –, nem pedig egy nyílt, vizsgálóbizottsági ülésen.

Borítókép: Karácsony Gergely

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában