Frissül!

2022.02.25. 18:30

Két nap alatt 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából

Döntő többségüket rögtön elvitték az ország más térségeibe rokonok, ismerősök.

Cikkünk frissül!

 

Az SZTE segítséget nyújt az Ukrajnából érkezett hallgatóinak és családjaiknak

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pénteken a Neptun elektronikus tanulmányi rendszeren küldött üzenetben ajánlotta fel segítségét minden, Ukrajna területéről érkezett hallgatójának és azok családjainak - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

 

A közlemény szerint az intézmény az elkövetkezendő időszakban minden tőle telhetőt megtesz, hogy az ukrán helyzet kapcsán a szükséges segítséget megadja állampolgárságtól függetlenül a Szegeden tanuló, Ukrajna területéről származó hallgatóinak és azok családjának.

 

Az egyetem az érintett dolgozóit is biztosítja támogatásáról.

 

Az SZTE 150 kollégiumi férőhelyet ajánl fel az Ukrajnából érkezők elszállásolására.

 

Szolnok szálláshelyet és ellátást biztosít a menekülteknek

Kétszáz embernek tud szálláshelyet és ellátást biztosít Szolnok városa a háború miatt Ukrajnából menekülők közül – közölte a megyeszékhely polgármestere a közösségi oldalára feltöltött videóban pénteken.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: Kállai Máriával, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjével összefogásra hívják Szolnok városának és a térség településeinek lakóit a háború által sújtott emberek megsegítése érdekében.

A kétszáz ember számára alkalmas szálláshely a Tiszaligetben, az ifjúsági alapítványnál található – közölte. Emellett adományokat – tartós élelmiszereket, ruhákat, tisztálkodási szereket, eszközöket – is gyűjtenek. Az adományokat a szolnoki polgármesteri hivatal portáján lehet leadni.

 

A Debreceni Egyetem kollégiumi helyeket biztosít a Kárpátaljáról érkezőknek

A Debreceni Egyetem (DE) valamennyi üres – jelenleg 250 – kollégiumi férőhelyét felajánlotta a Kárpátaljáról érkező hallgatók, oktatók és más menekültek elszállásolására – tájékoztatta az intézmény hallgatói önkormányzata pénteken az MTI-t.

Közleményük szerint a szabad férőhelyek feltöltésének pontos rendjét az egyetem az illetékes szervekkel együttműködésben hajtja végre.

A hallgatói önkormányzat hétfőtől adománygyűjtést kezdeményez, az összegyűlt adományokat minden héten pénteken átadják a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, ők juttatják el a kárpátaljai magyaroknak, menekülteknek.

Az egyetem sajtóirodája is közleményt juttatott el pénteken az MTI-hez, ebben kijelentik: a Debreceni Egyetem kiáll a béke és az egyetemi képzés folytatása, a hallgatók és oktatók nyugalma, és családjuk biztonsága mellett.

Az egyetem jelenleg is fogadja a beregszászi egyetem hallgatóit és oktatóit Erasmus-programok keretében, valamint biztosítja kárpátaljai illetőségű hallgatói számára, hogy ha a családjuk Magyarországra érkezik, akkor közreműködik az elhelyezésükben és az ellátásukban – írták.

Két nap alatt 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából

Az elmúlt két napban mintegy 1600 menekülő érkezett Záhonyba Ukrajnából – tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t.

Helmeczi László (független) hangsúlyozta, hogy az érkező emberek döntő többségét rögtön elvitték az ország más térségeibe rokonok, ismerősök, ezért az önkormányzatnak csupán nyolcvan ember, többségében nő és gyermek elhelyezéséről kellett gondoskodnia. Közülük harmincan maradtak tartósan.

Közlése szerint a menekülőket a művelődési házban szállásolták el. A matracokat, fekvőhelyeket a lakosság adta össze, illetve pénteken takarókat kaptak a Magyar Vöröskereszttől.

A menekülők egyike, egy Tiszaásványról érkezett nő, aki gyermekeivel szintén a záhonyi művelődési házban kapott elhelyezést, arról számolt be, hogy az emberek nagyon félnek Ungváron és környékén. Ugyanis elterjedt az az információ, hogy az orosz erők az ungvári repülőtér bombázására készülnek – tette hozzá. Erre a hírre reagálva döntött úgy a család, hogy a férje otthon marad, ám ő a gyerekekkel átjön Magyarországra és kaposvári rokonoktól kér segítséget.

Ezzel kapcsolatban Helmeczi László felhívta a figyelmet: sok magánszemély felajánlotta, hogy saját autójával Budapestre viszi a menekülőket, sőt van olyan, aki egészen Kaposvárig hajlandó elszállítani a családokat.

Szendrei Miklós, a Magyar Református Szeretetszolgálat közösségi koordinátora, aki a záhonyi vasútállomáson fogadja a menekülőket, szintén azt közölte, hogy sok felajánlás érkezik magánszemélyektől. Van, aki a hatszobás nyíregyházi lakását ajánlotta fel az Ukrajnából érkezők elhelyezésére.

Közlése szerint a szeretetszolgálat étellel és itallal látja el az Ukrajnából érkezőket. Ő azt tapasztalja, hogy míg csütörtökön szinte kizárólag Kárpátaljáról érkeztek menekülők Záhonyba, már egyre többen jönnek Ukrajna távolabbi vidékeiről.

A záhonyi művelődési ház egyébként tipikus menekültszállás képét nyújtotta péntek délután. A kisebb termekben pihentek az Ukrajnából érkezettek, a mindenhol felhalmozott matracokon. A nagyteremben gyerekek fociztak, az asztalokra pedig ki voltak rakva az adományként érkezett ételek és italok. A többi között egy nagy kosár fánk is, a helyiek felajánlásának köszönhetően.

Egy fiatal pár is felbukkant a kultúrházban, ők elmondták, hogy most jöttek haza Németországból és élelmiszerrel szeretnék segíteni az emberek ellátását.

Láthatóan és hallhatóan sokan izgatottan telefonáltak, kíváncsian az otthoni hírekre, illetve megnyugtatták a hozzátartozóikat, hogy biztonságban vannak, sokan pedig szervezték a továbbutazást.

A városban érezhető a hatósági jelenlét, a rendőrök mellett a katasztrófavédelem munkatársai is ügyelnek a biztonságra.

Az MTI úgy értesült, hogy a kiskorúakat akkor is beengedik az országba a magyar hatóságok, ha nem rendelkeznek útlevéllel, illetve sokuknak még születési bizonyítványuk sincs.

Kárpátalja kormányzójával tárgyalt az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője

 

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Viktor Mikita megyei kormányzóval megvitatta a Kárpátalján rövidesen elkezdődő humanitárius segélyakció lebonyolításának részleteit.

A megyevezető, aki a hadiállapot kihirdetését követően a katonai közigazgatást irányítja Kárpátalján, tájékoztatta az aktuális helyzetről Lehel Lászlót és Bacskai Józsefet, Magyarország ungvári főkonzulját. Viktor Mikita kiemelte, hogy a régióban nem történtek harci cselekmények, de az esetleges terrorcselekmények megelőzése céljából megerősítették a középületek és a stratégiai objektumok védelmét.

„A nap 24 órájában azon dolgozunk, hogy a megye élettevékenysége stabil legyen” – húzta alá a kormányzó. Az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius felajánlásáról szólva kiemelte, hogy azt a főként a megyében kialakított menekültszállások felszerelésének és ellátásának bővítésére fordítják majd.

A találkozót követően Lehel László az MTI tudósítójának elmondta, hogy Kárpátalja 40-45 ezer menekült befogadására készül. Ezért Magyarországon elsősorban élelmiszerek és higiéniai eszközök gyűjtését indítja el a segélyszervezet, és emellett a pénzadományok gyűjtése is megkezdődött.

A segélyek hatékonyabb kezelése és célba juttatása érdekében a megyei közigazgatási hivatal az Ökumenikus Segélyszervezet rendelkezésére bocsát egy raktárépületet.

Kárpátalja a „béke szigete” az orosz-ukrán konfliktusban – fogalmazott Lehel László. Leszögezte: ezzel együtt is „helye van a segítségnyújtásnak, helye van annak, hogy Magyarország Kárpátalja mellé áll”. „Kiemelten figyelünk az itt élő magyarságra, de humanitárius katasztrófa esetén, aki bajba kerül, azt a szomszédos ország egyforma módon segíti” – jelentette ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetője.

Borítókép: Ukrajnából érkezett asszony és gyermeke táskákat cipel az ukrán-román határ romániai oldalán Siretben 2022. február 25-én. Fotó: MTI/AP/Alexandru Dobre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában