Ukrán válság

2022.02.24. 05:55

Szijjártó: kiállunk Ukrajna mellett, legfontosabb a magyar emberek biztonságának garantálása (videó)

Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel közösségi oldalán.

Szijjártó Péter élő bejelentkezésében azt mondta: a szomszédságban a legrosszabb forgatókönyv következett be, a háború, amelynek még a legnagyobb és legerősebb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudták az elejét venni.

Kiemelte: Magyarország minden olyan szövetségesi egyeztetésnek részese és része lesz, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak.

A kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Közölte: az ukrajnai képviseletek működnek, köztük a kijevi nagykövetség is.

Szijjártó Péter a videóban arról is beszámolt: egyeztetett Íjgyártó István kijevi nagykövettel, aki arról tájékoztatta, hogy Kijev belső részében a helyzet egyelőre nyugodt, harci cselekményeknek nyoma sincs.

Hozzátette: a nagykövetségi munkatársak biztonságban vannak, a munkavégzéshez egyelőre adottak a körülmények, és az ukrán nemzeti gárda megkettőzte a nagykövetség védelmét.

A tárcavezető megszólalását itt tudja megtekinteni:

Az Ukrajna keleti vagy középső részén tartózkodó magyaroktól a külgazdasági és külügyminiszter azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel.

Kárpátalján egyelőre nyugalom van, folyamatos a kapcsolat az ottani magyarság vezetőivel és a külképviseletekkel

– jelezte Szijjártó Péter.

Kijelentette: ha további lépésekre lenne szükség, azokat Magyarország időben és gyorsan megteszi, és amint lehet, a közvéleményt is informálják.

Szijjártó Péter egy korábbi bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy a kijevi magyar nagykövetség minden segítséget megad az Ukrajnában tartózkodó magyar állampolgároknak:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában