Összefonódások

2023.09.06. 16:36

Régi Soros-kitartottal készített interjút az amerikai milliárdos által pénzelt 444.hu

Léderer Sándorral közölt interjút ma reggel a milliárdos spekuláns által pénzelt 444.hu. Ő volt az, aki elfűrészelte a Regnum Marianum templom helyén álló keresztet, apja befolyásos kommunista újságíró volt, testvérei pedig szintén régóta befolyásos liberális intézményekben dolgoznak.

MW

Léderer Sándor a Gödör Klubban 2015. március 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Léderer nevével fémjelzett K-Monitort már a kezdetek óta támogatja Soros György legfőbb alapítványa, az Open Society Foundations (OSF). Mindemellett egyéb amerikai pénzek is áramolnak a szervezethez. Erről maga a K-Monitor igazgatója, Léderer Sándor számolt be a ma reggeli interjúban, amikor elmondta: 

A tavalyi éves bevételünknek olyan 15-16 százaléka jött az OSF-től.

A K-Monitor a 2017 és 2021 közötti időszakban 205 360 dollárt kapott közvetlenül a OSF-től, ami – 360 forintos árfolyamon számolva – 73 929 600 forintnak felel meg.

Léderernek azonban nem Soros az egyetlen tengerentúli támogatója. 2018-ban ugyanis Obama-ösztöndíjat kapott, melyet összesen 20 ember nyert a 20 ezer pályázó közül - emlékeztet a Magyar Nemzet. 

Léderer Sándor és Barack Obama az Obama Alapítvány eseményén 
Forrás: Twitter

Amit kevésbé emlegetnek a baloldalon Lédererrel kapcsolatban, az a közéleti indulása, amely 2000 november elsején egy keresztfűrészeléssel kezdődött. A városligeti Regnum Marianum templomot a Rákosi-korszakban, 1951-ben bontották le és a Felvonulási tér vette át a helyét. A templom helyét később egy emlékmű jelezte, ennek fakeresztjét fűrészelte le és látta el egy vörös csillagos rajzzal Léderer Sándor, négy társával együtt. Műve mellé odaírta: Budapesti Felszabadítási Front. Léderer egyébként a bíróságon tagadta, hogy előre kitervelték volna a bűncselekményt, és azt mondta, hogy „csak úgy” volt nála fűrész.

A másodfokon eljáró bíróság garázdaságban mondta ki őket bűnösnek, és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Ezzel együtt Léderer Sándor tíz hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel megúszta tettét.

Léderer Dániel a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai-világ része volt, hiszen „külpolitikai tanácsadóként a Miniszterelnöki Hivatalban gyűjtött tapasztalatokat”.

Léderer egyébként befolyásos kommunista családból származik. Apja, Léderer Pál újságíróként szolgálta a kommunista rendszert.

Az interjú készítőjének személye is érdekes: Rényi Pál Dániel ugyanis Léderer Sándorhoz hasonlóan régi kommunista család leszármazottja. Nagyapja, Rényi Péter 1954-ig, tehát a Rákosi-diktatúrában a Magyar Dolgozók Pártja agitációs és propagandaosztályának munkatársa, majd 1956-tól egészen 1988-ig volt a Népszabadság főszerkesztő-helyettese volt. Tehát még éppen együtt tudta kiszolgálni a végóráit élő diktatúrát Léderer apjával. 

A teljes cikk ITT olvasható el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában