Egyre többen betegek

2024.02.15. 11:50

Mutatjuk a legfrissebb adatokat az influenzáról és a koronavírusról (infografika)

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján február 5. és 11. között az országban 59 200 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Akut légúti fertőzés tüneteivel 271 ezren fordultak orvoshoz.

A 6. héten orvoshoz fordult betegek 40,2 százaléka gyerek, 28 százaléka fiatal felnőtt volt, 23,1 százalékuk a 35–59 évesek, 8,7 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

Február 5. és 11. között tizennyolc közigazgatási területen nőtt, két területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A múlt héten 295 minta érkezett a központ laboratóriumába. Az influenza pozitivitási aránya 43,7 százalék, a SARS-CoV-2 pozitivitási aránya 2,7 százalék volt.

A 6. héten akut légúti megbetegedés halmozódásáról nyolc jelentés érkezett három területről, a megbetegedések öt óvodát és három általános iskolát érintettek.

Kórházba az elmúlt héten 343-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 43-an szorultak intenzív ellátásra.

 

Enyhén csökkent a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján azt írta, hogy az év 6. hetében a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben enyhén csökkent. A vizsgált városok közül emelkedés egyedül Tatabánya esetében jelentkezett, míg Eger, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Szeged, Székesfehérvár és a vizsgált Budapest környéki agglomerációs települések esetében csökkenést mértek, 14 mintavételi helyen pedig stagnáló értékek voltak jellemzőek.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja Szombathelyen, Debrecenben és a budapesti központi telepen a magas, Győrben az alacsony, máshol az emelkedett tartományba esik.

Közölték azt is, hogy a 6. héten az influenza A vírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban emelkedett a szennyvizekben, a héten 17 mintában haladta meg a koncentráció a kimutatási határt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában