Izraeli–palesztin konfliktus

2024.03.03. 07:47

Hat perc alatt ötven csapást mért Izrael a Gázai övezetre

Az izraeli–palesztin háború 149. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli légicsapás a gázai Sudzsajja negyedben Dél-Izraelből nézve 2023. december 21-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Abir Szultan

Olasz hadihajót támadó drónt semmisítettek meg a Vörös-tengeren

Egy olasz romboló szombaton lelőtt egy felé tartó drónt a Vörös-tengeren, ahol a jemeni húszi lázadók gyakran támadnak hajókat a gázai palesztinok támogatására – közölte a védelmi minisztérium.

Az önvédelem elve alapján a Duilio hajó lelőtt egy drónt a Vörös-tengeren. A drón, amelynek jellemzői hasonlóak voltak a korábbi támadások során már használtakhoz, hat kilométerre volt az olasz hajótól, és felé tartott

– derült ki a minisztérium közleményéből.

Guido Crosetto védelmi miniszter a Corriere della Sera című lapnak adott vasárnapi interjújában „a nemzetközi jog súlyos megsértéseként” ítélte el a húszi támadásokat.

Hat perc alatt ötven csapást mért Izrael a Gázai övezetre

Hat perc alatt mintegy ötven csapást mért az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezetre éjszaka – jelentette a katonai szóvivő vasárnap.

Az (IDF) éjszaka a légierő és a tüzérség bevetésével hat perc alatt mintegy ötven Hamász-célpontot támadt meg Hán-Junisztól nyugatra, a Gázai övezet déli részén. Földalatti építmények, katonai épületek, páncéltörő rakéták kilövő állásai, harcosok gyülekezőhelyei voltak a célpontok, hogy kedvezőbb feltételeket alakítsanak ki az izraeli szárazföldi egységek számára.  

Az izraeli hadsereg szóvivője megígérte az észak-gázai segélyszállítmány ügyének kivizsgálását

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szombat este ígéretet tett a tömegszerencsétlenséggé vált csütörtöki észak-gázai segélyszállítmány ügyének kivizsgálására, és visszautasította, hogy az IDF szándékosan kárt okozott volna a palesztin civileknek.

Humanitárius segélyosztáson megsebesült palesztin férfiakat látnak el a gázavárosi Sifa kórházban 2024. február 29-én
Fotó: Mahmúd Essza / Forrás: MTI/AP

A szóvivő szerint a hadsereg rendelkezik minden szükséges anyaggal a "mélyreható" vizsgálat elvégzéséhez és az eredmények bemutatásához. A Hamász azzal vádolta meg az izraeli csapatokat, hogy a több ezres, segélyszállítmányokra váró tömegre lőttek, de az IDF szerint sok áldozatot az élelmiszerszállítmány kaotikus megrohanása alatt agyontapostak, a katonák csak néhány, fenyegetően feléjük rohanó emberre lőttek.

Ez egy általunk végzett humanitárius művelet volt, és alaptalan az állítás, miszerint lecsaptunk volna a konvojra, és szándékosan bántottuk volna az embereket

– mondta Hagari, és bejelentette, hogy észak-gázai üzletemberek segítségével már negyedszer próbáltak élelemet eljuttatni az övezet északi részébe. Izrael a teherautó-konvojok biztonsági kíséretét vállalta, s a gázai - nem Hamászhoz tartozó - helyi erőkre bízta az élelem szétosztását.

A Palesztin Hatóság (PH) rámalláhi egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy Rámalláhtól északra, a Dzselazon menekülttábor közelében, izraeli tűzben életét vesztette a 13 éves Muhammad Zeid.

Ezrek vettek részt az elraboltak szabadon bocsátásáért meghirdetett tüntetésen

Szombat este ezrek vettek részt a jeruzsálemi Párizs téren az elraboltak szabadon bocsátásáért meghirdetett tüntetésen. A demonstrációt négy napos gyalogmenet előzte meg, amely szerdán indult az október 7-én a Hamász tömegmészárlásává lett reimi tisztástól.

A rendezvény egyperces néma csenddel kezdődött a meggyilkoltak emlékére, majd a katonákért és a túszokért szóló imával folytatódott. Utána beszédet mondott két, a Gázai övezetbe hurcolt fiatal édesanyja, és több másik túsz hozzátartozója. A túszokat kiszabadító egyezmény minél gyorsabb nyélbe ütését sürgették.

Families of Israeli prisoners demonstrate to pressure the government on prisoner swap
Izraeli foglyok családjai demonstrációra gyűlnek össze a miniszterelnök rezidenciája előtt 2024. március 2-án
Fotó: Mostafa Alkharouf / Forrás: AFP

Avigdor Liberman, a jobboldali Izrael a Hazánk párt elnöke, - aki eddig támogatta a hadikabinetet, noha nem vett részt munkájában, - vasárnap reggel a katonai rádióban választások kiírását sürgette.

Öt hónapig bizalmat adtunk nekik, nem csatlakoztunk hozzájuk, de nem támogattunk bizalmatlansági indítványt. De hogyan tudunk egységesek lenni, ha a vezető trió folyamatosan egymással harcol?

– indokolta döntését Liberman.  

Szombat este ismét több ezres tüntetést tartottak több helyszínen Izraelben a kormány ellen, új parlamenti választások kiírását követelve. Tel-Avivban, a központi Kaplan utcánál letartóztattak hét tiltakozót. A tüntetők rövid időre leállították a várost átszelő Ajalon autópálya forgalmát.

Cezáreában a tiltakozók megpróbálták megközelíteni Benjámin Netanjahu miniszterelnök villáját, de a rendőrség megállította őket. Utcára vonultak Haifában, Karkurban és Beér-Sevában is.

Egy tinédzser megkéselt egy zsidó férfit Zürichben

Egy tinédzser megkéselt és súlyosan megsebesített egy ultraortodox férfit szombat este Zürichben, aki állítólag „Halál minden zsidóra” kiáltozással követte el a támadást. A 15 éves támadót gyorsan letartóztatták a merénylet helyszínén – jelentette a svájci médiára hivatkozva a The Times of Israel.

A Svájci Zsidó Hitközségek Szövetsége a svájci médiának adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „mélyen sokkolta” a támadás.


Megjegyezve, hogy „nagyon ritkák a svájci zsidók elleni fizikai támadások”, a szervezet mindazonáltal hozzátette, hogy az ilyen incidensek egyre szaporodnak a világszerte szárnyaló antiszemitizmus közepette – írja a Magyar Nemzet.

Biztonsági okokból elmaradt a kanadai és az olasz kormányfő találkozója

Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban

– közölte Trudeau irodája.

A kanadai média szerint több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a kanadai nagyváros központjában lévő szépművészeti múzeum előtt, ahol az estet rendezték.

A rendezvényt biztonsági okokból törölték

– közölte Jenna Ghassabeh, a miniszterelnöki hivatal sajtóreferense késő este az AFP francia hírügynökséggel. A nyilatkozó további részletekkel nem szolgált.

Canadian PM Trudeau’s reception with Italian PM Meloni cancelled due to pro-Palestinian protests
Palesztinbarát tüntetők blokkolják az Ontariói Művészeti Galéria (AGO) bejáratát, ahol Justin Trudeau kanadai miniszterelnök fogadást adott Giorgio Meloni olasz miniszterelnöknek Torontóban 
Fotó: Mert Alper Dervis / Forrás: AFP

Korábban, a nap folyamán a legfejletteb ipari országok csoportjának (G7) két vezetője megbeszélést folytatott, amelynek során az olasz kormányfő szerint számos kérdést megvitattak, köztük a „nagyon nehéz közel-keleti válságot”.

A CBC helyi televízió arról számolt be, a fogadásra érkező vendégek egy részének bejutását tüntetők akadályozták meg, akik ellenezték Kanada válaszát az Izrael és a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász szélsőséges palesztin iszlamista mozgalom közötti konfliktusra. A kanadai műsorszolgáltató szerint 200-300 tüntető vett részt a tiltakozásban.

A közösségi oldalakon terjedő videókon és fényképeken is erős rendőri jelenlét látszik a múzeum közelében.
A szombati eseményekről itt olvashat: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában