Voks 24

2024.04.28. 18:09

Giorgia Meloni bejelentette, hogy pártja listavezetőjeként indul az EP-választásokon

Jobboldali kormánya megváltoztatta Olaszországot, és most az ország meg tudja változtatni Európát is - jelentette ki vasárnap Pescarában az olasz kormány vezetője, Giorgia Meloni, egyúttal bejelentette, hogy pártja listavezetője lesz a júniusi európai parlamenti választásokon.

MW

Az olasz kormányfői hivatal, a Chigi-palota sajtóirodájának felvételén Giorgia Meloni olasz miniszterelnök újságíróknak nyilatkozik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos informális találkozóján Brüsszelben 2024. április 18-án

Forrás: MTI/EPA/Olasz miniszterelnöki hivatal sajtóirodája

Fotó: Filippo Attili

Meloni, aki az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, döntő csatának, történelmi fordulópontnak nevezte a következő EP-választásokat. 

"A cél az, hogy Európa közelebb legyen a népeihez, vagyis jobbra mozduljon el. Képzeljétek el, hogy ha az FdI és szövetségesei képesek lesznek jobbközép többséget alkotni az EP-ben, akkor mennyi mindent tehetünk majd! Vége lesz a centrum és a baloldal alkotta természetellenes többségnek, amelynek az Európai Néppárt (pártcsalád) oly sokszor részese lett" - mondta. "Ahogy Olaszországban győzelemre vittük a jobboldalt, Európába is átültethetjük az olasz modellt, végre ellenzékbe küldhetjük a baloldalt, igazi forradalmat indíthatunk el" 

- tette hozzá. 

"Ugyanis a jobboldalnak európaiságból nem adhat leckét a baloldal, az egykori kommunista párt utódja, amely Moszkvát Brüsszellel váltotta fel" - hangoztatta. 

Elmondta, hogy egyrészt az EP-választásokat kormányzása olaszországi próbájának tartja, másrészt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsoport elnökeként sem vonhatja ki magát a megmérettetésből. Úgy vélte, az ECR-nek stratégiai szerepe lesz a következő parlamentben. 

"Már annyiszor leírtak bennünket, most is őrültnek fognak tartani, azt ismételgetve, hogy megnyerhetetlen kihívás előtt állunk, el fogunk tűnni, mégis fordítani tudtunk az előrejelzéseken. Itt az ideje magasabbra emelni a mércét, változtassuk meg Európát!"

 - jelentette ki Meloni. 

"Az Európai Unióban is nemzeti termékeinket, határainkat, identitásunkat fogjuk védeni a hasonló elveket valló összes többi európai nemzettel együtt" - tette hozzá. 

Azt ígérte, hogy választási kampánya nem fogja elvonni a figyelmét miniszterelnöki feladataitól. 

Több mint egyórás programbeszédében a kormányfő emlékeztetett arra, hogy az FdI 2014-ben még nem jutott be az EP-be, 2019-ben 6,5 százalékot szerzett, 2022 szeptemberében pedig a legnagyobb olasz pártként, 26,5 százalékos szavazataránnyal kormányra került. 

Úgy vélte,

 jobboldali kormányával Olaszország ismét főszereplővé vált a nemzetközi színtéren, emelt fővel hallatja hangját Európában. 

Kijelentette: az Európai Unióban nincsenek másodosztályú tagállamok, és mindenkivel fent kell tartani a kapcsolatot, annál is inkább, mert az Európai Tanácsban minden ország szavazata ugyanannyit ér. 

Mint mondta, nem zárkózik el a párbeszédtől egyetlen pártcsaláddal sem, de a szocialistákkal való szövetséget kategorikusan kizárta. 

Hangsúlyozta, hogy a baloldal a tömeges illegális bevándorlást támogatja, amely egyedül az emberkereskedőknek jó, az ő meggazdagodásukat szolgálja. 

A migráció elleni megoldásnak nevezte annak a jognak a biztosítását, hogy mindenki maradhasson a saját hazájában, ne kényszeríthessék kivándorlásra. 

Ellentmondásnak nevezte, hogy a baloldal be akarja vezetni a ramadán muszlim böjti hónap megtartását az iskolákban, miközben az olaszországi tantermek faláról el akarja távolítani a feszületet. "Európa zsidó-keresztény gyökerei nem a múlthoz tartoznak, a jelenben is szükség van rájuk" - mondta. 

Baloldali ideológiai őrületnek nevezte az európai zöld átmenet politikáját. Azt mondta: 

miközben "a műkincseket megrongáló ökohuligánok és a zöld tálibok" azt állítják, hogy a mezőgazdaság a környezet ellensége, és ezért rovarokat és laboratóriumban előállított húst kell fogyasztani, nincsenek a konzervatívoknál  nagyobb meggyőződéssel bíró környezetvédők, hiszen ők a közös otthont és a hazát védik". 

A kihívások között említette a népességcsökkenés megállítását, hangoztatva hogy az Olaszországban bűncselekménynek számító béranyaság helyett az egy apa és egy anya alkotta családokra van szükség, hogy Európa ne legyen többé öreg kontinens. 

Az olasz kormánypártok és ellenzéki erők vezetői listavezetőkként indulnak a júniusi EP-választásokon, kivételt Matteo Salvini, a Liga vezetője és Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom elnöke jelent. A választást Olaszországban június 8-án délután és június 9-én egész nap tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában