A „román Momentum” támogatására buzdít Fekete-Győr

Ismét a magyar jelöltek ellen kampányol a Momentum. Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke a vasárnap megtartandó romániai önkormányzati választások kapcsán üzent az erdélyi magyaroknak, ahol arra buzdítja a helyieket, hogy a Momentum testvérpártjának, az USR PLUS szövetségnek az önkormányzati jelöltjeit támogassák.

Fekete-Győr az időközben törölt videóban elmondta, hogy a testvérpártjuk azért dolgozik, hogy a szomszédos országban ne legyen korrupció és közpénzlopás, hogy legyen fejlettebb az infrastruktúra, az utak, az iskolák és a kórházak, valamint, hogy Románia Európa szerves része legyen. Hozzáteszi: ezzel ők momentumosok is egyet tudnak érteni – számol be a Magyar Nemzet.

Nem ez az első eset, hogy a Momentum Fekete-Győr Andrással az élen a román jelölteket biztosította támogatásáról a magyarokkal szemben egy romániai voksoláson, hiszen így tettek tavaly a romániai elnökválasztás alkalmával is – emlékeztet a lap.

A párt vezetője akkor a magyar induló, Kelemen Hunor helyett, inkább a korrupcióval megvádolt, liberális Dan Barna mellett állt ki. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője erre úgy reagált, hogy a Momentum megnyilvánulása felháborító árulás.

Hozzászólások

Az afgán biztonsági erők végeztek az al-Kaida egyik magas rangú vezetőjével
A terroristavezér – akit Huszam Abd-ar-Rauf néven is ismertek – egyiptomi állampolgár volt.
A vártnál előbb jöhet a Windows 10 videohívója
Már a jövő hónapban bemutatkozhat a rendszer legújabb főverziójában.
Mutatjuk a szombati eredményeket és a tabellát
Három mérkőzésen összesen négy gól esett.
A címvédő Ferencváros ismét legyőzte az Újpestet
Az FTC így már 57 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a bajnokságban.
Bakondi: továbbra is aktív a balkáni migrációs útvonal
A magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma.
Robbanás történt egy orosz tartályhajón, többen eltűntek
A baleset során a hajó megdőlt, és szakértők megpróbálják stabilizálni.