országgyűlés

2020.12.14. 13:23

Orbán Viktor: mindent megteszünk azért, hogy legyen vakcina Magyarországon (videó)

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt számolt be az Országgyűlésben az uniós csúcs eredményéről.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 16-án.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Európa nehéz helyzetben van

Orbán Viktor felszólalása elején közölte, hogy egy 6 hónapos tárgyalássorozat ért véget. Európa nehéz helyzetben van – tette hozzá. Fél évvel ezelőtt Németország vette át az elnökséget – idézi a miniszterelnököt az Origo.

Minden euróért előbb, vagy utóbb meg kell dolgozni

Orbán Viktor elmondta, hogy a német elnökség célja a kontinens modernizálása volt, és a helyreállítási alap révén kezelni lehet a gondokat. Szólt arról is, hogy több európai ország nagyon súlyos gazdasági helyzetben van, az államadósság szintje több helyen 100 százalék felett van. A német javaslat a Next Generation alap volt. Ez egy adósság, és ettől a magyarok nem voltak boldogok – tette hozzá. Minden euróért előbb, vagy utóbb meg kell dolgozni. A szolidaritás miatt elfogadtuk ezt a válságkezelési koncepciót.

Győzött a józan ész, megvédtük a magyar szuverenitást és a magyarok pénzét

Orbán Viktor elmondta, hogy az Országgyűlés által elfogadott határozat alapján fogadták el a megállapodást júliusban. Július és november között a németek az EP-vel arra jutottak, hogy ideológiai és politikai feltételekhez kötötte a pénzügyi segélyt – mondta a kormányfő. Nagyon durva hangnemben támadták ezekben a hónapokban Magyarországot és Lengyelországot. Felidézte, hogy egyes német tisztségviselők az ország kiéheztetéséről beszéltek. Később bejelentettük, hogy vétózni fogunk a lengyelekkel együtt – idézte fel a kormányfő. Végül a múlt héten győzött a józan ész, megvédtük a magyar szuverenitást és a magyarok pénzét. Ezért Lengyelországnak köszönetet kell mondani – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az EU csak nemzetek közösségeként tud működni

Ezzel a döntéssel sikerült Európa egységét megőrizni – mondta a kormányfő. Elhárult az a veszély, hogy bevándorlókat Magyarországra lehessen erőltetni. Az elért eredmények magasabb horizontja, hogy megmaradt Európa egysége, nyilvánvalóvá vált, hogy az EU csak nemzetek közösségeként tud működni – mondta a kormányfő.

Minden erővel ellenezzük a migrációs és a gender-terveket

Orbán Viktor közölte, hogy a küzdelem arról is szólt, hogy Soros György befolyása milyen mértékben fog érvényesülni Európában. Végül kimondták, hogy az EU megőrizte egységét, és a megállapodás egyértelművé teszi, hogy Európa a nemzetek és államok szövetsége. Még vannak küzdelmek: a bizottság szerint folytatni kell a migránsok behozatalát, és lakást kell nekik adni. 34 millió migránsnak akarnak szavazati jogot, valamint az asztalra került egy gender-akcióterv. Minden erővel ellenezzük a migrációs és a gender-terveket – mondta a kormányfő.

Az első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban számíthatunk

A koronavírus nem enged a szorításból – mondta a kormányfő. Az európai kormányok szinte mindenhol szigorítanak – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy kétfrontos küzdelmet folytat az ország: a kórházakban és az iskolákban. Nehéz hetek várnak még ránk, de elérhető közelségben van a vakcina – tette hozzá. Az első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban számíthatunk – mondta a kormányfő.

Nagy a küzdelem a gyógyszergyártók között

Orbán Viktor közölte, hogy kész az oltási terv, és lehet jelentkezni a vakcinára. Keleten és nyugaton is tárgyalunk a vakcináért, nagy küzdelem zajlik a gyógyszergyártók között – tette hozzá. Minden komolyan vehető céggel leszerződtünk, és mindent megteszünk azért, hogy minél hamarabb legyen vakcina, mert minden élet számít – mondta a kormányfő.

Az ellenzék ismételten nem a lényegről beszélt

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan a reakciójában csupán egy mondatban tért ki az uniós csúcsra, teljesen más témákkal foglalkozott. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője folytatta az MSZP elnökének felszólalását, és szinte csak belpolitikai témákról beszélt, az uniós csúcsot nem igazán érintette. Keresztes László Lórántnak, az LMP frakcióvezetőjének sem sikerült az uniós csúcsról beszélnie.

Annyira magyarázott Gyurcsány, hogy saját mikrofonját is leverte

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a nagy magyarázás közben a saját mikrofonját is többször leverte.

Simicskó: Nem engedni semmilyen zsarolásnak

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a miniszterelnök szavaira úgy reagált, hogy a magyar álláspont egyértelmű, nem engedni semmilyen zsarolásnak.

KDNP: Megerősödött a magyar kormányfő

Simicskó István elmondta, hogy sikerült megvédeni a Magyarországnak járó forrásokat. A KDNP képviselője szerint megerősödött a magyar kormányfő, és mindez az európai országok sikere is.

Kocsis Máté: Nincs még egy olyan ország Európában, ahol ilyen ellenzéke lenne egy kormánynak

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta a kormányfő szavaira, hogy nincs még egy olyan ország Európában, ahol ilyen ellenzéke lenne egy kormánynak. Önök annak szurkolnak, hogy minél károsabb legyen a világjárvány Magyarország számára. Ilyen emberek nincsenek tényleg – tette hozzá. Önök szégyenkezni is külföldre járnak, pedig itthon is megtehetnék, pedig lehetne szégyenkezni a kokainozós képviselőtársuk miatt, a cigicsempész társuk miatt, vagy éppen a zsidózó Baranyi Krisztina miatt is. Az elmúlt fél évben még a saját mércéjük szerint is sokszor fordultak szembe a nemzettel – mondta Kocsis. Ha mi buktunk meg, akkor miért idegesek? – tette fel a kérdést a frakcióvezető.

„Mi vagyunk az egyetlen politikai közösség, akiket külföldről semmilyen nyomás alá nem lehet helyezni”

Kocsis Máté közölte, hogy a miniszterelnök fenyegetésén kívül jó lenne, ha az ellenzék szégyenkezne amiatt, hogy a momentumosok fideszesek felakasztásával fenyegetőztek. Mi vagyunk az egyetlen politikai közösség, akiket külföldről semmilyen nyomás alá nem lehet helyezni – tette hozzá.

Orbán Viktor: A jövőben egy Európai Egyesült Államok létrehozása az ezeréves hazánk feladását jelentheti

Orbán Viktor az ellenzéki frakcióvezetőknek azt válaszolta, hogy Soros György megszólalt és a gazdi csalódott. A kormányfő elmondta, hogy valóban téma volt a kormányfők között, hogy eljött-e a pillanat ahhoz, hogy az unió eljusson a hamiltoni pillanatig. Mindez azt jelenti, hogy teljesen egységesedik az unió. A kormányfők megállapodtak abban, hogy csak időleges helyzet a mostani hitelfelvétel, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben nem lesz-e megint ilyen. Orbán Viktor szerint létező veszély, hogy a jövőben egy Európai Egyesült Államok létrehozása az ezeréves hazánk feladását jelentheti. Az ellenzék fel akarja adni az ezeréves magyar államot, a teljes ellenzék egy olyan listára akar menni, amelynek a középpontjában nem a magyar nemzeti függetlenség megőrzése áll – tette hozzá.

Orbán Viktor: Több mint 1000 milliárd ment el eddig a járvány elleni védekezésre

Orbán Viktor szerint nem egy magyar népcsoport akar lenni az unióban Magyarország, és ők ezt képviselik szemben az ellenzékkel. A vita komoly, és érdemes ezt folytatni. A kormányfő szerint nemcsak a jóízlést sérti, ha azt nézik, hányan halnak meg, hanem az orvosokat is, akik mindent megtesznek, hogy megmentsék. A vírus nem én vagyok – mondta a kormányfő. A beteg embereket azzal segíthetnék, ha szurkolnak azért, hogy megmentsék az embereket.

Egy világjárvány van, és a fő kérdés, hogy ki melyik oldalra áll.

A járvány kitörése óta 1014 milliárdot költött a védelemre, míg a munkahelyvédelemre több mint 2000 ezer milliárdot költött az ország.

Mindenki dolgozhat, aki elveszítette a munkáját

A kormányfő közölte, hogy több mint 4,4 millió ember dolgozik jelenleg, és hamarosan elindulnak azok a programok, amelynek révén azok is dolgozhatnak majd, akik elvesztették a mögöttünk hagyott hónapokban a munkájukat Orbán Viktor elmondta, hogy minden országot megillet a vétó joga, ez az alapszerződésben lefektetett jog.

Miért akarják feltalálni újra a hidegháborút?

Orbán Viktor elmondta, hogy 2010-ben az Eurostat szerint 200 ezer forint volt az átlagbér, míg most 383 ezer forint. Miért kéne fellépni Kínával szemben? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Miért kéne fellépni Németország legnagyobb külkereskedelmi partnerével szemben? Miért akarják feltalálni újra a hidegháborút? Miért lenne ez jó nekünk, magyaroknak? – kérdezte a kormányfő. Külpolitikában teljesen téves az ideológiai megkötöttség – mondta a kormányfő. Sem nem magyar, sem nem európai érdek, hogy szembeszálljunk Kínával.

Orbán Viktor: Ez egy fontos szimbólum

Orbán Viktor elmondta, hogy januártól visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. Ez egyben egy szimbólum, hogy a polgári kormány visszaadja azt, amit a szocialisták elvettek – zárta szavait Orbán Viktor.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában