Hallgassa élőben!

Elemző: nevetséges az ellenzék viselkedése

Farkas Örs szerint az ellenzék viselkedése a "következetlenség magasiskolája".

Farkas Örs politikai elemző szerint nevetséges az ellenzék viselkedése, miszerint először kivonulnak az Országgyűlés munkájából, majd 15 nap múlva ők kezdeményezik az összehívását arra az ülésre utalva, amelyen nem vettek részt.

Farkas Örs szerdán az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, az ellenzék viselkedése a “következetlenség magasiskolája”.

Az elemző azzal kapcsolatban, hogy szombatra közös tüntetést szervez a Jobbik és az MSZP a tapolcai Fidesz-iroda elé, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalom is közös tüntetésre hívta az ellenzéki pártokat, azt mondta, hogy az ellenzéki erők a táboruk csökkenése miatt próbálnak egységet sugározni és fenntartani az erő látszatát.

Farkas Örs azt is mondta, hogy az elmúlt nyolc évben az ellenzék politikáját az “Orbán-ellenesség” határozta meg, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy bármi változhat az ellenzéki pártokban, ezért nem vonzó hozzájuk tartozni.

hirdetés
A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit
Mekkora pofátlanság! Vizet adtak el gázolajként a csalók
Egy 4 fős banda több embert is átvert azzal, hogy olcsón kínált gázolajat. A vevők kaptak a lehetőségen, a kannákban azonban csak víz volt.
Új kölcsönzési formát generált a Somogyi-könyvtárban a koronavírus
A járvány idején is folyamatos a városüzemeltetési feladatok ellátása Csongrádon.
Ausztráliában újranyitják a belső határokat
Az országban 11. napja nem észleltek új koronavírus-fertőzést.
A minimálbér nyári emelése nem jár a cégeknek többletköltséggel
A legkisebb vállalkozásoknak sem jelenthet kockázatot.
Szenzációs! Itt a magyar megoldás a koronavírus-mutációkra
Hetek alatt elkészül a szérum.
Siófok megvár
Dárdai Berlinben – ma így mondják – ikon.