Hallgassa élőben!

Felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán

A férfi a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese, aki valószínűleg megoldatlan lakáshelyzete miatt gyújtotta fel magát.

Elhagyta a kórházat és ismeretlen helyre távozott az a férfi, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán – értesült kora este az MTI; a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke korábban azt közölte, hogy a szervezet elnökhelyettesét vitték égési sérülésekkel kórházba.

Horváth Ferenc információi szerint az elnökhelyettes a mellkasán és az oldalán szenvedett égési sérüléseket. A férfi állapotáról és távozásáról a keszthelyi kórház személyiségi jogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást az MTI-nek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a férfi egy-két deciliter gyúlékony anyagot öntött magára.

A roma kisebbségi önkormányzat vezetője szerint helyettese megoldatlan lakáshelyzete miatt gyújtotta fel magát. A lakás, amelyben egyedül élt, még a télen kigyulladt és lakhatatlanná vált. A telet az elnökhelyettes a “szabad ég alatt vészelte át”, és lakhatása mostanra sem oldódott meg – mondta Horváth Ferenc.

Korábban:

Gyúlékony anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán kedd délután – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabados Gábor elmondta, a férfit, aki egy-két deciliter gyúlékony anyagot öntött magára, a mentők a kórházba szállították.

Az égési sérüléseket szenvedett ember a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese – erősítette meg Horváth Ferenc, a keszthelyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke az MTI értesülését.

Elmondása szerint helyettese megoldatlan lakáshelyzete miatt gyújtotta fel magát. A lakás, amelyben egyedül élt, még a télen kigyulladt és lakhatatlanná vált. A telet az elnökhelyettes a “szabad ég alatt vészelte át”, és lakhatása mostanra sem oldódott meg.

Aucklandben meghosszabbítják a korlátozásokat
Ardern arra kérte az embereket, hogy tartsák be az előírásokat.
Beteg a cseh államfő, a kórház szerint jelenleg nem képes ellátni feladatait
Ellentmondásos hírek érkeznek 77 éves Miloš Zeman állapotáról, most a szenátus elnöke nyilatkozta azt, hogy szerinte az államfő nem tudja ellátni feladatait.
Sydney további korlátozásokat szüntet meg
Már nem kell maszkot viselni az irodákban, és többen gyűlhetnek össze egy helyen a lakásokban és a szabadban.
Terepre mennek a hallgatók – fotók
Az idei tanévben rekordmennyiségű, több mint hatvan hallgató pályázott a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének gyakornoki helyeire.
Elrontották az első félidőt
A labdarúgó NB II. 12. fordulójában a Szeged-Csanád GA nagyon elrontotta az első félidőt Csákváron, három gólt kapott, és csak a hajrában szépített, így sima vereséget szenvedett.
Nemcsak mondják, írják is a költeményeket a mórahalmi szakképző iskola tanulói
A Csizmazia Alapítvány országos szavalóversenyéről ezüst­érmet hoztak el a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium diákjai.