Ápolók nemzetközi napja

2020.05.12. 21:05

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne

Ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne – írta az ápolók nemzetközi napja alkalmából a Fidesz keddi közleményében.

Védőfelszerelést viselő ápolók a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A nagyobbik kormánypárt köszönetet mondott minden ápolónak, aki mások gyógyítását és segítését választotta hivatásának, és most, a koronavírus-járvány közepette is áldozatosan végzi munkáját.

A mostani járvány amellett, hogy ráirányította a figyelmet erre a hivatásra, növelte annak társadalmi megbecsültségét is

hangsúlyozták.

Közölték: a Fidesz-KDNP kormányzása óta az ápolók anyagi megbecsülése is jelentősen nőtt, átfogó ápolói béremelési program zajlik, amelynek köszönhetően egy ápoló 2022-ben átlagosan a két és félszeresét fogja keresni az emelés előtti bérének.

Ennek részeként csak az idén kétszer is emelkedik az ápolók bére: januárban 14 százalékkal nőtt, novemberben pedig újabb 20 százalékkal fog emelkedni. Emellett a járványhoz kapcsolódóan extra juttatást is fognak kapni

tették hozzá.

A Fidesz szerint ha a baloldalon múlt volna, ápolói béremelés sem lenne, az elmúlt években egyszer sem támogatták az ehhez szükséges pénzügyi javaslatokat és a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges intézkedéseket.

Borítókép: védőfelszerelést viselő ápolók a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában