Jogerősen per nyertek a Gój Motoros Egyesület ellen

Jogerősen is megnyerte a Gój Motoros Egyesület által ellene indított pert Halák László, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke.

Jogerősen is megnyerte a Gój Motoros Egyesület által ellene indított pert Halák László, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke, aki az MTI-nek hétfőn elmondta: a Fővárosi Bíróság szerint nem tényt állított, hanem a véleményét fejtette ki érvekkel alátámasztva, amikor csaknem két éve fasisztának nevezte egy tévéműsorban a szervezetet.

A másodfokon hozott döntésről Halák László úgy fogalmazott: a rágalmazás vétsége miatt ellene indult per végső kimenetele bebizonyította, hogy “Magyarország jogállam, és érvényesült az igazság”, amikor a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, őt felmentő ítéletét helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Mint megemlítette, a január 28-i tárgyaláson már nem kellett sem a magánvádlónak, sem neki mint vádlottnak megjelennie a Fővárosi Bíróságon, mert a bíróság kifejezetten az első fokon keletkezett iratokból dolgozott. A per folyamán egyébként ő nem is fogadott ügyvédet, saját magát védte – tette hozzá.

Halák László úgy látja, a Fővárosi Bíróság bölcs döntést hozott, amelyben kimondta, hogy véleményt nyilvánítani lehet, annak módja nem bíróságra tartozó ügy. “Tehát bebizonyosodott, hogy nem követtem el rágalmazást nagy nyilvánosság előtt” – összegezte.

“A becsület védelméről szóló 1914. évi XLI. törvénycikk nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat a mai napig is töretlen a tekintetben, hogy a vélemény nem esik a tényállítás fogalma alá, tehát alkalmatlan a rágalmazás bűncselekményének a megállapítására” – olvasható az ítélet indoklásában.

Mint a bíróság hozzátette, ez a ma is helytálló büntetőjogi szemlélet összhangban van az emberi jogok védelméről szóló – és a Magyar Köztársaság 1993. évi vonatkozó törvényével kihirdetett – egyezményben és az alkotmányban foglaltakkal, amelyek szerint mindenkit megillet a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó jog.