Ország-világ

2009.09.28. 20:11

Kínai-japán-dél-koreai külügyminiszteri találkozót tartottak

Az észak-koreai atomprogram leszereléséről, valamint a regionális kapcsolatok erősítéséről tárgyalt Kína, Japán és Dél-Korea külügyminisztere hétfőn Sanghajban.

MTI

A Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai, Okada Kacuja japán és Ju Mjung Hvan dél-koreai miniszter megbeszélése a három ország vezetőinek október 10-re Pekingbe tervezett csúcstalálkozójának az előkészítését szolgálta.

Egyben annak próbája is volt, hogy miként alakul majd Japán és regionális partnereinek viszonya az új japán kormányfő, Hatojama Jukio hivatalba lépése után. E viszonyt eddig megterhelték a Japán második világháborús szerepével, valamint a tengeri határokkal kapcsolatos viták, és a Kína növekvő gazdasági és katonai ereje miatti tokiói aggodalmak. Hatojama javítani szeretné a szigetország és szomszédai kapcsolatait.

A tanácskozás után kiadott közös közlemény nem tartalmazott fontosabb politikai állásfoglalást, de kiemelte a hármak közötti együttműködés erősítésének szándékát.

A találkozóval párhuzamosan a kínai külügyminisztérium a honlapján megjelent közleményben megerősítette azt a phenjani bejelentést, miszerint Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő október elején Észak-Koreába látogat. Ven október 6-8. között, a kínai kommunista állam megalakításának 60. évfordulójával kapcsolatos nemzeti ünnep alatt keresi fel a szomszédos országot.

Észak-Korea az utóbbi időben tompította dühös retorikáját, és nagyobb hajlandóságot mutatott az atomfegyverprogramja leszereléséről szóló tárgyalások folytatására. Phenjan előtte hónapokig atomháborúval fenyegetőzött, kísérleti atomrobbantást és rakétakísérleteket végzett, amiért az ENSZ szankciókat rendelt el ellene. Észak-Korea emiatti tiltakozásul áprilisban kivonult a hatoldalú leszerelési tárgyalásokról.

A kínai kormányfő látogatásának bejelentése azonban annak előjele lehet, hogy esetleg előrelépés történik e téren. A Jonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető konkrét leszerelési lépéseket jelenthet be a Ven-látogatás idején. Ven cserébe talán élelmiszer- és fűtőolajsegélyt ígér Phenjannak - tette hozzá a Jonhap, meg nem nevezett pekingi diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában