itt az idő

2021.04.14. 13:04

Kivonják az amerikai katonákat Afganisztánból

Együtt mentünk Afganisztánba, most pedig eljött az ideje, hogy közös terv alapján, közösen vonjuk ki erőinket az országból – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben szerdán.

„Elértük azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, ezért most itt az ideje, hogy hazahozzuk erőinket”- fogalmazott Antony Blinken, aki kétnapos tanácskozásra érkezett a NATO brüsszeli központjába.

Az amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva közölte, a katonai szövetség közös terv kidolgozásán fog fáradozni a haderő közös, összehangolt kivonása érdekében Afganisztánból.

„Együtt mentünk Afganisztánba, hogy megbirkózzunk azokkal, akik megtámadtak bennünket. Megbizonyosodtunk arról, hogy Afganisztán nem válik ismét a terroristák menedékévé, akik bármikor támadást indíthatnak ellenünk”

- tette hozzá Blinken.

A The Washington Post című lap és a Reuters hírügynökség kedden „bennfentes” forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy

Joe Biden amerikai elnök szeptember 11-ig akarja kivonni az amerikai csapatokat Afganisztánból, s ezt a döntését szerdán készül bejelenteni.

„Azért vagyok itt, hogy a szövetségesekkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral a kezdetektől fogva képviselt közös elvek alapján dolgozzam együtt: közösen mentünk Afganisztánba, közösen alkalmazkodtunk a helyi viszonyokhoz, most pedig közösen távozunk az országból” – fogalmazott Blinken.

Információk szerint Antony Blinken és Lloyd Austin védelmi miniszter, aki szintén részt vesz a NATO-tagországok külügyminisztereinek a nap folyamán később tervezett rendkívüli videókonferenciáján, tájékoztatni fogja a döntéséről a szövetségeseket Brüsszelben.

Joe Biden elnök hamarosan a nyilvánosság előtt tesz bejelentést erről – közölte Blinken.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az afganisztáni csapatkivonással összefüggésben korábban közölte: legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen. A szövetségesek együtt mentek Afganisztánba, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan, a távozás ugyanis azt eredményezheti, hogy Afganisztán újra a terroristák menedékévé válik – figyelmeztetett.

Akár a maradás, akár a kivonulás mellett dönt a NATO, célja az , hogy Afganisztán soha többé ne nyújthasson menedéket a szövetségeseket is megtámadni képes terroristáknak – tette hozzá a főtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában