tudomány

2020.08.23. 07:59

Németország kísérleti koncerten tesztelte, hogy terjed a koronavírus

Három verziót is kipróbáltak.

Forrás: Shutterstock

Három koncertet rendeztek szombaton a németországi Lipcsében; mind a hármon az énekes-dalszerző Tim Bendzko adta a talp alá valót. A koronavírus-járvány közepette bizony rég volt alkalma az embereknek, hogy élőben zenét hallgassanak, de valójában most is csak összeköthették a kellemeset a hasznossal – írja a Magyar Nemzet.

Az eseményt ugyanis a Hallei Egyetem rendezte, szigorúan tudományos céllal. Hogy a kockázatokat minimálisra csökkentsék, nagyjából 1500 18 és 50 év közötti önkéntest a koncert előtt két nappal tesztelték koronavírusra, és mindannyian szájmaszkot viseltek. A kutatók három forgatókönyvet vizsgáltak.

Egy járvány előtti állapotot, egy szigorúbb higiéniás szabályokat és némi fizikai távolságtartást alkalmazó, és egy feleakkora közönség előtt tartott, és a másfél méteres fizikai távolságot szigorúan betartatott protokollt.

A tudósok minden résztvevőt nyomkövetővel láttak el, hogy feltérképezzék mozgásukat, kezüket pedig foszforeszkáló géllel kenték be, hogy felmérjék, mihez nyúlnak a leggyakrabban. Az adatokat várhatóan hat héten belül kielemzik, és reményeik szerint segítségével közelebbi becslést tudnak majd adni arról, hogy valójában mekkora veszélyt jelentenek a beltéri tömegrendezvények. Azt persze a tudósok is elismerik, hogy ez nagyban függ az esemény típusától, a résztvevők viselkedésétől, és hogy fogyaszthatnak-e alkoholt. Mint mondták,

egy Rammstein-koncert vélhetően egészen másképpen zajlana, mint egy alkoholmentes Tim Bendzko-előadás.

Hónapok óta ez volt az első valódi taps. A hangulat meglepően jó volt, majdnem olyan érzés volt, mint egy valódi koncerten – mesélt a tapasztalatairól a CNN-nek a zenész.

A BBC emlékeztet rá, hogy a Hallei Egyetem 990 ezer euró támogatást kapott rá, hogy segítse a zenei- és sportesemények újraindítását.

Németország egyébként hamarosan éleben is tesztelheti milyen egy koncert járvány idején. Minden jel szerint ugyanis Bryan Adams szeptember 4-én fellép a düsseldorfi Merkur Arénában. A Give Live A Chance”, azaz adj az élőnek egy esélyt című előadás az első, fizikai távolságtartás mellett megrendezett nagyszabású koncert lesz. Düsseldorfban a hely megengedi, a város ad otthont Németország harmadik legnagyobb, 54 ezer fő befogadására képes stadionjának, amelyet a tervek szerint 23 százalékosan használnának majd ki. Az események szigorú óvintézkedéseket hoznak, többek között:

  • végig nyitva lesz a stadion teteje
  • mindenkinek kötelező maszkot viselnie
  • a jegyeket egymástól legalább másfél méterre lévő székekre adják ki
  • nem szolgálnak ki alkoholt.
  • A hatóságok már zöld jelzést is adtak az eseménynek, ha a kísérlet jól sikerül, az új életet lehelhet a német zeneiparba.

    Németországban a kezdeti sikerek után a nyáron eléggé elszabadult a vírus terjedése. Az elmúlt 24 órában több mint kétezer esetet regisztráltak, ilyen ütemben utoljára április végén fertőzött a kór. A Robert Koch Intézet adatai szerint az összes regisztrált eset már meghaladta a 232 ezret, a halálozásoké a 9200-at, bár a halálozási ráta még mindig elég alacsony, 4 százalékos. Az egészségügyi intézet éppen a minap adott ki egy tanulmányt, amelyben arra a megállapításra jutnak, hogy

    a koronavírus a háztartásokban fertőzött a leggyakrabban – nyilván a családtagok adják át egymásnak a kórt.

    Vizsgálataik szerint a második leginkább érintettek az idősotthonok, ráadásul óriási veszélyt jelent, ha egy ilyenbe bejut a koronavírus, mert ezekben egyetlen beteg átlagosan másik 19-et fertőz meg. Ebben a tekintetben a legkönnyebben a menekülttáborokban terjed a betegség.

    Azt nehezen tudták megítélni, hogy a tömegközlekedés mekkora kockázatot jelent, azt viszont megállapították, hogy az iskolákban és a nyílt terű intézményekben, mint például az állatkertekben, csak ritkán kapták el a koronavírust.

    Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában