Ország-világ

2011.08.27. 17:21

Szíria - Tüntetések, halottak

Legkevesebb két tüntető életét vesztette szombaton Szíriában, miután folytatódtak az öt hónapja tartó rendszerellenes tiltakozások.

Líbiában a napokban több tízezren tüntettek ismét - közölték helyi lakosok és emigráns ellenzékiek.

Az egyik haláleset Damaszkuszban, Kafar Szúsza városrészben történt, ahol a biztonsági erők rálőttek a leilat al-kadr (az elrendelés éjszakája) utáni hajnali imát követően a mecsetből kitóduló, tüntetni próbáló hívőkre.

Legalább tíz ember megsebesült, köztük az ar-Rifái mecset imámja. Beszámolók szerint ugyanez történt Latakia kikötővárosban és egy másik településen is. Az elrendelés éjszakája a ramadán hónap 26. és 27. napja közti éjszaka; a hagyomány szerint Mohamed próféta 610-ben ezen az éjszakán kapta meg először Allahtól Gábriel arkangyalon keresztül a kinyilatkoztatást (a Koránt).

Északnyugaton, a Törökországgal szomszédos Idlib tartományban, Kafar Nabel településen razzia közben lőttek le egy embert a házról házra járó biztonsági erők. Ugyanebben az országrészben egy temetési menetből lett tiltakozó akciót is elfojtottak a biztonsági erők, itt legalább tízen megsebesültek.

A YouTube fájlmegosztó portálon megjelent egy videofelvétel, amely Idlib kormányzóság azonos nevű székhelyén készült.

A felvételek tanúsága szerint a felvonuló tüntetők azt kiáltozták, "Inkább a halál, mint a megalázkodás", és a régi - a jelenleg is uralkodó állampártot, a Báászt hatalomra juttató 1963-as puccs előtti -, zöld-fehér-fekete szíriai zászlót lengették.

Hírek szerint hasonló tiltakozó megmozdulások voltak Homszban, Hamában, sőt a középső országrészben, az UNESCO világörökség részének számító ókori romvárosnál, Palmüránál is.

Az ENSZ adatai szerint legkevesebb 2200-an vesztették életüket Szíriában a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen öt hónapja tartó tiltakozó megmozdulásokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában