Több mint 8000 ember kapott állampolgárságot az Európai Unióban tavaly

Kezdődik a szúnyoggyérítés
Pénteken kezdődik a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés. A szakemberek első lépésként biológiai eljárással lépnek fel a lárvák ellen.
Borbély Alexandra: távolról akartam ránézni az életemre
A színésznő Olaszország iránti rajongásáról, színházi munkáiról és párjáról is mesélt a Vasárnap Reggel újságírójának.
Meghosszabbították a kijárási tilalmat Szerbiában
Egy héten belül a nyugat-balkáni ország is elkezd védőmaszkokat gyártani saját szükségletei kielégítésére.
A Facebook fölösleges szolgáltatással nyomul a számítógépünkre
Igazán remek hír lehetne, ha volna benne bármi érdemi is.
Bemutatkozási lehetőséget kínál fiatal művészeknek a MANK
A sikeres pályázók a szentendrei MANK Galériában mutatkozhatnak be közös kiállításon várhatóan júniusban.
Schanda Tamás: megvédeni az emberi életet, ez a legfontosabb feladatunk
Csak együtt győzhetjük le ezt az alattomos járványt – hangsúlyozta az innovációs és technológiai tárca miniszterhelyettese a portálunknak adott interjújában.