Túszokat ejtettek venezuelai őslakosok, hogy megkapják elhunyt vezetőjük maradványait

Egy bennszülött törzs Venezuelában túszul ejtett két rendőrt és egy kormányhivatalnokot, hogy elengedésük fejében megkaphassák vezetőjük holttestét, aki koronavírus-fertőzésbe halt bele – adta hírül pénteken a venezuelai belügyminisztérium.

A néhai törzsi vezetőt a hatóság már eltemette a nemzetközi egészségügyi előírásoknak eleget téve. A bennszülöttek csoportjának ügyvédje azonban közölte: a törzs ragaszkodik a tetemhez, hogy ősi szertartás szerint adhassa meg a végtisztességet, és nem hiszi el, hogy főnöke a fertőzésbe halt bele.

„Rendőrök nem lehetnek alku tárgyai sem ebben az esetben, sem másban” – szögezte le María Paula Romo belügyminiszter.

A bennszülöttek részéről viszont azt hangoztatják, hogy közösségi és kulturális jogaikat sérti, ha a hatóság bírói rendelkezésre nem hantolja ki a holttestet, és nem adja át nekik.

Egyezség még nincs az ügyben.

Dosszié

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Toto Wolff: ez az idény ugyanolyan értékes, mint a többi
A Mercedes persze nagyon úgy tűnik, idén tönkreveri a mezőnyt.
Minden gólért és jó passzért meg kell küzdeniük
A bajnoki címvédő UVSE vendége lesz ma délben a Hungerit-Szentesi VK női vízilabdacsapata a magyar kupa harmadik fordulójában.
Trump bólintott: a Microsofté lehet a TikTok
Vagy a Microsofté lesz a videómegosztó, vagy betiltja az Egyesült Államokban.
145 éve halt meg Hans Christian Andersen
A vándorló meseíró fantasztikus történetein generációk nőttek fel.
Minden megyei Trianoni-emlékművet meglátogat a szőregi dalárda
Tizenhat települést érint majd megyénkben a szőregi Őserdő dalárda zarándoklata augusztus 15. és 16. között.
Orbán Viktor: a mai penzum
Új fotót töltött fel Facebook-oldalára a kormányfő.