Tüzérségi összecsapás történt az örmény-azeri határon

Tüzérségi összecsapás történt vasárnap az örmény-azeri határon, értesülések szerint áldozatok is vannak.

„Ma (helyi idő szerint) 12.30-kor az azerbajdzsáni fegyveres erők előttünk ismeretlen okok miatt egy UAZ típusú kocsival megpróbáltak határsértést elkövetni az örmény Tavus megye térségében. Az örmény fél figyelmeztetését követően az azeri katonák elhagyták járművüket, és visszatértek állásaikba. Ezután az azeri katonák ismét kísérletet tettek az örmény állás elfoglalására ezúttal tüzérségi tűz segítségével” – közölte az örmény védelmi minisztérium.

Az örmény tárca szerint a válaszcsapást követően az azeri fegyveres erők visszavonultak, és veszteségeik is vannak. A minisztérium szerint az örmény oldalon nem voltak áldozatok.

„Július 12. déltől az örmény hadsereg egyik alakulata súlyosan megsértette a fegyvernyugvást (az azeri) Tovuz megye térségében az örmény-azeri határon tüzérségi eszközökből nyitva tüzet állásainkra” – közölte az azeri védelmi minisztérium. A tárca állítása szerint mindkét oldalon voltak veszteségek. Értesülések szerint két azeri katona életét vesztette, öten pedig megsérültek. Örmény veszteségekről egyelőre nem tudni.

Baku szerint jelenleg is folynak harcok az érintett térségben.

Jereván és Baku több évtizede konfliktusban áll egymással a zömében örmények lakta Hegyi-Karabah miatt. A térség hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az 1994-ben véget ért, véres fegyveres konfliktus eredményeként magukat helyi örményeknek valló szakadárok ellenőrzése alá került, de Baku szerint Örményország hadserege is jelen van ott. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta a terület függetlenségét, de ezt egyetlen ország sem ismerte el. A terület azóta is a helyi örmény erők és az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll, s a szigorúan őrzött frontvonalon időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel. A mostani összecsapás azonban a két ország északi határa mentén történt.

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Magyar kutatók kiderítették, hogyan dolgozza fel a beszédet a kutyák agya
A kutyáknak számít, hogy milyen szavakat használ az ember és az is, hogy milyen hangsúllyal.
Kötelező lesz maszkot viselni a komphajók fedélzetén Görögországban
A járvány terjedése ugyanis veszélybe sodorhatja az ország számára létfontosságú turisztikai szezont.
Pedro Almodóvar alkotását is meghívták a velencei filmfesztiválra
Az Oscar-díjas spanyol rendező először forgatott angol nyelvű filmet.
Tizenegy naposra bővül idén a Vidor Fesztivál
A fesztivál színházi versenyprogramjában tizennyolc előadást tartanak.
Életét vesztette a helyszínen + galéria
Letért az útról és fának ütközött egy személygépkocsi a Gyomaendrőd és Körösladány közötti útszakaszon.
Csaknem nyolcvanan fertőződtek meg egy dán vágóhídon
A dolgozókat hetente fogják tesztelni az elkövetkező hét hétben.