Szentpáli Roland: „Óriási élmény volt az idei MVM ZENERGIA”

- A kezdetek óta résztvevője az MVM ZENERGIA koncerteknek?

- Második éve veszek részt a projektben: tavaly tubaszólistaként és hangszerelőként, idén hangszerelőként és zenei rendezőként. Most nem játszottam, hanem a hangosítási pult mögül hallgattam az előadást.

- Miben volt más az idei esemény, mint az előző?

- Az MVM ZENERGIA koncerteknek mindig az az alapvető koncepciója, hogy kicsit feszegetjük a határokat, újragondoljuk a klasszikus darabokat úgy, hogy azok számára is könnyen befogadható legyen, akik alapjában véve nem hallgatnak ilyen stílusú zenét. Ugyanez igaz a könnyűzenére is: a célunk, hogy ha az előadó popot vagy dzsesszt ad elő, az soha ne legyen kommersz és mindig legyen benne valami csavar, érdekesség az eredetihez képest. Ez idén sem volt másképp, csak annyiban különbözött az előző évi koncerttől, hogy itt most Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekara, a Concerto Budapest is játszott, Keller András vezényletével.

- Több mint ötezer ember nézte a fényfestéssel kísért koncertet élőben és online, valamint a vidéki városok óriáskivetítőin, így rekordszámú néző lehetett részese az élménynek országszerte. Mit jelentett az ön számára egy ilyen nagyszabású rendezvény részesének lenni?

- Ekkora apparátus még soha nem volt az MVM ZENERGIA koncertek történetében. Nagy és különösen izgalmas feladat volt számomra meghangszerelni Rúzsa Magdi és Edith Piaf dalokat, valamint egy szerb népzenei kompozíciót énekre, zongorára és szimfonikus zenekarra, de úgy érzem, nagyon jól sikerült.

- Milyen műveket hallhatott a közönség idén?

- Kiemelném a két nagy volumenű Liszt-darabot, a 2. magyar rapszódiát a Concerto Budapest előadásában és a Magyar fantáziát, amelyet Balázs János játszott a zenekar kíséretével. De a Brahms Magyar táncoktól az Edith Piaf dalokon és Rúzsa Magdi saját dalain át változatos volt a repertoár, mindenki megtalálhatta a saját szájízének megfelelőt.

- Voltak különleges feladatai is, például az AC/DC Highway To Hell című dalának szimfonikus hangszerelése.

- Igen, ez a dal ráadásul olyan jól sikerült, hogy kétszer is el kellett játszani. És a végén, ami nagyon ritka egy alapvetően klasszikus zenei koncerten, a közönség nemcsak hogy felállt, hanem – nem tudom megkerülni ezt a szót – bulizott. Táncoltak az utolsó ráadás dal alatt, óriási élmény volt ezt látni az Erkel Színházban.

- Melyik volt a személyes kedvence a darabok közül?

- Tudom, közhelyesen hangzik, de imádtam az egészet. A Rúzsa Magdi dalok voltak számomra a legizgalmasabbak. A kicsit elektronikus, kicsit gitárpopos hangzást szerettük volna valahogy úgy tükrözni, hogy az az energia, az a lendület, amit ezek a dalok eredetileg is sugároznak, érezhető legyen a szimfonikus zenekari hangzásképen. Ezt nagyon jó érzés volt visszahallani, mert úgy éreztem, hogy egészen jól sikerült.

- Jövőre, ha felkérik rá, szívesen vállalja ismét ezt a szerepet?

- Mindenképpen. Ez volt az első ilyen jellegű zenei rendezésem, igyekeztem jól felkészülni ezekből a darabokból. Azon dolgoztam a hangmérnök kollégákkal, hogy kialakítsuk azt a hangzásképet, amit elképzeltem, ami úgy szólal meg, mint ahogy akusztikusan is szólt volna. Nem mesterségesen összeeszkábált szimfonikus zenekari hangzást sikerült kialakítanunk, hanem teljes mértékben azt, amit egy koncertteremben is hallhatott volna a közönség. Az Erkel Színház voltaképpen az, ezért önmagában is jól szólt volna az előadás, de mivel online, valamint idén először öt vidéki helyszínen élőben, óriáskivetítőn is követhető volt a koncert, fontos volt, hogy a hangzáskép, amit a mikrofonok vesznek, tükrözze azt, ami a teremben volt.

Somogyi Noémi