Rövidhírek

2022.05.17. 10:27

Ellenőrzik a kültéri szórakoztató eszközöket

Idén a sportparkokkal kezdődött meg a hagyományos nyár eleji fogyasztóvédelmi vizsgálatsorozat, a hatóság a kondiparkokban működő sport­eszközöket ellenőrzi.

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, bárki felügyelet nélkül használhatja őket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium hangsúlyozta, tavaly több mint félezer helyszínen mintegy 4900 kültéri fitneszeszközt ellen­őrzött a szakhatóság, és közel kétharmaduk, majdnem 3300 nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Tízből négy esetben a terhelhetőségi adatokat nem tüntették fel, minden harmadik berendezésnél hiányzott a megfelelőséget igazoló dokumentáció. 

Az eszközök szerkezeti kialakítását, stabilitását, rögzítését kijelölt szervezetek mérik fel az üzembe helyezés előtt, majd később néhány éves gyakorisággal. A használat egyes esetekben bizonyos életkor, magasság alatt vagy testtömeg felett már nem megengedett, erről jól látható tájékoztatást kell kihelyezni. A fogyasztóvédelem az érvényes dokumentáció rendelkezésre állását, a jelölések meglétét vizsgálja.

A magas kifogásolási arány miatt idén ismét a biztonságos működés alapfeltételének tekinthető, érvényes tanúsítványok bemutatását kérik az üzemeltetőktől. Megnézik azt is, hogy a sporteszközökön feltüntették-e a megengedett terhelést. A feltárt hiányosságok miatt a kormányhivatalok az előírások betartására kötelezik az üzemeltetőket, a kondiparkok használatát a mulasztások pótlásáig fel is függesztethetik. 

A hatóság tavaly mintegy ezer helyszínen összesen több mint hétezer szórakoztatási célú berendezést és sporteszközt ellenőrzött a gyermekek és a családok védelme érdekében. Az idegenforgalmi főszezon kezdetéig a kondiparkok után a kalandparkokban kötélpályákat, az akvaparkokban vízi csúszdákat, a gyermektáborokban trambulinokat és ugrálóvárakat is vizsgálnak majd a kollégák 

– mondta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!