Rövidhírek

2021.06.02. 11:16

Nyereséggel zárt tavaly az IKV Zrt.

Az előző évinél kevesebb bevétele volt az szegedi ingatlankezelő cégnek tavaly, ami a járványhelyzet miatti bérleti díjak elmaradása miatt is lehet. Ennek ellenére lett majdnem tízmillió forint nyereségük, viszont osztalékot nem fizetett a városi tulajdonú vállalkozás.

Suki Zoltán

Elkészítette a tavalyról szóló éves beszámolóját a szegedi önkormányzat ingatlanke­zelő cége, az IKV Zrt., amelyet Botka László polgármester egy személyben el is fogadott. Ez azért van így, mert a veszélyhelyzet miatt továbbra sem muszáj összehívni a közgyűlést, Botka László maga dönthet mindenről.

A beszámoló szerint Szegednek tavaly év végén 3510 lakása volt, ami 34-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezek közül 3059 van bérbe adva, a nagyobb részük, összesen 2525 darab, szociális bérlakás.

A tavalyi adatok szerint 279 lakás állt üresen, de arra törekszenek, hogy ezeket is hasznosítsák. Tovább folytatja az IKV az antiszegregációs tervet, ha lassan is. A Téglagyár utca 3. alatt lakóknak csere­lakást ajánlottak fel, amit el is fogadtak. Szintén másik lakást kapott a Cserepes sor 8. szám alatt lakó. Az eredetileg 16 épületből álló Cserepes sori szegregátumban eddig 9 épületet bontottak le, a maradék hét épületben 28 lakás van. Ebből 20 az önkormányzaté, és 14 üres belőlük. Legalábbis papíron, mert a beszámoló szerint önkényes lakásfoglalók használják.

Van Szegednek az IKV fenntartásában 1769 üzlethelyiség is, amelyekből 1414 van kiadva. A koronavírus-járvány miatt a kormány úgy döntött, hogy a kisvállalkozásokat és a vendéglátósokat is segíti, így az IKV is kénytelen volt bérleti­díj-kedvezményt adni a bérlői­nek. Emiatt 19 millió 500 ezer forintról kellett lemondania a cégnek.

A bérlők egyébként kérhetik az ingatlan megvásárlását, ha akarják. Tavaly 28 ilyen kérelem érkezett, amelyekből hatot fogadtak be, és összesen 40 millió 200 ezer forint folyt be a kasszába.

Ezekkel és számos más feladatával együtt az IKV Zrt.-nek tavaly 2 milliárd 943 millió 360 ezer forint bevétele lett, ami csaknem 6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A tavalyi évet 9 millió 998 ezer forintos nyereséggel zárta a városi cég, amely osztalékot most nem fizet a tulajdonos városnak.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!