Szeged és környéke

2007.01.28. 15:19

Bajban az idősgondozás, a civilek kivonulhatnak

Az idősotthonokban élők utáni állami ápolási normatívát idén jelentősen csökkentette a kormányzat. A fenntartók a kieső bevételek és a széles körű költségnövekedés miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Fotó: Karnok CsabaAz idősotthonokban élők utáni állami ápolási normatívát idén jelentősen csökkentette a kormányzat. A fenntartók a kieső bevételek és a széles körű költségnövekedés miatt nehéz helyzetbe kerültek. A szegedi önkormányzat idősotthonaiban nem szűnnek meg férőhelyek, az alapítványiban azonban már vészforgatókönyv szerint gazdálkodnak. Azt mondják, ha nem változik a gyakorlat, a civil szféra kivonul az idősgondozásból.

A szegedi önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye négy helyen működtet a városban idősotthont, összesen 460 férőhellyel, amelynek teljes a kihasználtsága. Mint Novkov Veszelinka, az önkormányzat szociális, családvédelmi és egészségügyi irodájának vezetője elmondta: a hagyományos ellátás utáni állami normatívacsökkentés csak kismértékű: a „fejkvóta" évi 730 ezer helyett 700 ezer forint. Százan emelt szintű ellátást kapnak, az ő esetükben azonban Szegeden nem csökken a támogatás. Ennek oka az, hogy az emelt szinthez adott állami támogatás mértéke az ellátásért fizetett havidíjtól függ. Minél inkább megemelik ezt, annál kisebb a normatíva. Mivel a szegedi, önkormányzati fenntartású intézményekben a havidíjak 5-8 százalékkal emelkedtek – aminél még nem csökken az állami támogatás –, idén ugyanannyit, évi 654 ezret kapnak személyenként a fenntartók.

Eközben azonban emelkedtek a rezsi- és élelmezési költségek, az emelt szintű ápolási normatíva változatlansága pedig az infláció miatt valójában reálérték-csökkenést jelent. A hagyományos ellátás támogatásának harmincezres csökkentése pedig – mivel ez több mint 300 időst érint – nagyjából kilencmilliós mínuszt jelent az önkormányzatnak.

Egyházi stratégiák

A szegedi nazarénus gyülekezet által fenntartott otthonban 65 idős embert gondoznak. Mint Héjja Márta intézményvezető elmondta, a normatíva csökkentése őket is érzékenyen érinti, takarékossággal próbálják ellensúlyozni a kiesést, híveiket pedig jelentősebb adakozásra kérik. Ha ez kevésnek bizonyul, ők is a dolgozói létszámot csökkenik majd. A szeged-csanádi egyházmegye kezelésében lévő Harmat utcai intézményben hetven idős embert gondoznak, a normatívacsökkentés nehéz helyzetbe hozta őket is, de hogy miben látják a megoldást, arról Emődi Sándor, a püspöki hivatal vagyonkezelője nem beszélt.

Hogy a fentiek miatt mennyivel kell a városnak többet fordítania az idősotthonok fenntartására, illetve megvan-e ennek forrása, egyelőre nem tudni, mivel a költségvetést csak februárban tárgyalja a közgyűlés. Legalább a férőhelyek megőrzésére szükség lenne, mert az idősotthonok várólistája így is fél és egy év közötti. Solymos László alpolgármester lapunknak azt mondta: idén egyetlen önkormányzati idősotthoni férőhely sem szűnik meg.

Nem ennyire derülátó Bálint András, a szintén teljes feltöltöttséggel működő Őszidő idősotthon vezetője. A Zákány utcai, alapítványi fenntartású intézményben 68 idős emberről gondoskodnak. Az állami normatíva csökkenése komolyan megbillenti a gazdálkodásukat, mivel ők az önkormányzati és egyházi fenntartású intézményektől eltérően csak két forrásból – állami normatívából és térítési díjakból – gazdálkodhatnak.
A tavalyihoz képest 20-25 százalékkal kisebb a támogatás, a gyógyszer-, gáz- és élelmiszerárak, illetve a bérköltségek növekedése miatt vészforgatókönyvre tértek át. Saját erőből már képtelenek kompenzálni a kieső bevételt és a költségnövekedést, az önkormányzattól remélnek támogatást. Emellett kiadáscsökkentéssel, hiteleik átsorolásával, a havidíjak drasztikus emelésével próbálnak talpon maradni. Bálint András szerint ha ez mind nem lenne elég, kénytelenek lesznek 35 munkatársuk egy részétől megválni. Hozzátette: ha a folyamat így halad, a civil szféra – amely nem számíthat kiegészítő támogatásokra – teljesen kivonulhat a szociális ellátásból.


Megyei mínuszok

Az idén összesen hatmillió forinttal csökkent a vásárhelyi Kovács-Kűry Időskorúak Otthona normatív támogatása. A kétszáz bentlakóval, százszázalékos kihasználtsággal működő intézmény bevételeinek csökkentése a városi önkormányzat költségvetését terheli tovább. A megyei fenntartású csongrádi Aranysziget otthonban 184-en laknak. Az intézmény számára kedvezőtlen döntésről az igazgatónő nem kívánt nyilatkozni. A csongrádi önkormányzat által működtetett ápoló otthonban, és vele szomszédos Gondviselés Házában összesen 59 idős embert gondoznak. Ternai Levente igazgató lapunknak azt mondta, a kisebb állami támogatás jelentősen megnehezíti a feladatellátást. Az óföldeáki idősek otthonában 137-en, Makón, a Marosmenti Idősek Otthonában 135-en élnek. Egyik intézmény vezetője sem akart nyilatkozni. Péter Árpád, a szegedi Vakok Intézetét fenntartó megyei önkormányzat szóvivője azt mondta, költségvetésük még csak most készül, így egyelőre nem tudják megmondani, milyen pluszforrások szükségesek a 122 látássérültet és pszichés betegsége miatt ellátásra szoruló beteget gondozó speciális intézmény fenntartásához. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!