A huszadik szenteste az apa nélkül

Az autóban mellette ülő 17 éves lánya a csodával határos módon maradt életben. Húsz év telt el azóta, a család a 20. karácsonyt éli meg a karizmatikus személyiségű apa nélkül. Házukban, a jellegzetes Zoltánfy-képek között a családtagok a leggyakrabban arról beszélgetnek egymással, vajon milyen lenne ma ő, milyen képeket festene, ha élne.

Az alsóvárosi napsugaras házban a karácsony előtti vasárnap délután együtt a család: Zoltánfy István özvegye, Mari, az autóbalesetben szenvedett sérüléseiből szerencsésen, maradandó károsodás nélkül felépült nagyobbik lány, Marcsi (37), húga, Eszter (35), annak férje, Kiss Ferenc (36), s két kislányuk, Adél (6) és Gréta (2). Ez lesz a huszadik karácsonyuk az édesapa nélkül. És a 20. évfordulója annak, hogy Marcsi – a műtétek sorozata közötti szünetben – először jöhetett haza a klinikáról a családjához.

A tékozló fiú hazatérése (1974)
Akkor, 1988-ban még nem itt, hanem a Tisza Lajos körúti műteremlakásban gyújtottak gyertyát az emlékezők szenteste: a három nő, a 44 éves özvegy, akinek férje 44 évesen hagyta magára a családot, valamint a 17 és 15 éves gimnazista lányok. Pokoli időszakon voltak túl, és még mindig nem tudták, hogyan tovább. „Gyászolni se volt időm, egy év fáziskéséssel jutottunk el mindhárman odáig, hogy felfogtuk, mi történt" – mondja az özvegy, aki akkor egy újszegedi általánosban tanított.

A baleset és a száraz tények

1988. augusztus 13-án, szombaton Zoltánfy István a Tömörkénybe, művészeti tagozatra járó nagyobbik lányával Németországba indult. Templomokat akartak végigjárni. Éjfél előtt, Ausztriában egy ittas osztrák fiatalember hátulról beléjük rohant, a farmotoros Skoda 105-ös kigyulladt, a vétlen művész szörnyethalt. Marcsi kirepült az autóból: nem volt bekötve, ennek köszönhette az életét. Bécsben, Szegeden és később Budapesten is gyógyították.

A festőművész ugyanazon év tavaszán vett meg egy romos napsugaras házat, amit a saját kezével akart rendbe hozni, a munkát a nyáron el is kezdte. Ahhoz tartotta magát, hogy „minden férfinak kell építenie egy házat az életében". A befejezés az özvegyre várt: nem volt mit tenni, hiszen a műteremlakást el kellett hagyniuk. A lányok szerint „anya fejezte be az ő álmát, és apa boldog lenne, ha most itt látná őket, együtt a három generációt".

Ma, 20 év távlatából ugyan beszélnek az emberfeletti küzdelemről, de sokkal inkább az foglalkoztatja őket: milyen lenne ő, ha még élne. Hogy fogadta volna a rendszerváltást, a szocializmust csak egészséges iróniával elviselni képes férfi? Alkalmas lett volna-e azzá az önmenedzselő művésszé válni, akik ma meg tudnak élni a képeikből?

Eszter férje, a tervező grafikus Feri azt latolgatja, készülve a jövő évi – a 65. születésnap alkalmából 180 képből álló gyűjteményes, szegedi, budapesti, pécsi – kiállításra, hogy az a lényeg: mit mondanak a festmények a mának. Erről egy kis polémia kerekedik, de abban egyetértenek a családtagok, ő már a múlt rendszerben olyan műveket festett, amelyek a mostani értékrendnek felelnek meg. Mert mindegyik a családhoz, az Alföldhöz, a tájhoz való kötődést fejezi ki. Feri szerint fantasztikus élmény minden vasárnap az ő képei között lenni, ott órákat eltölteni.

Balról jobbra: Mária és Eszter, Kiss Ferenc, Zoltánfy Istvánné,
valamint az unokák: Adél és Gréta. Fotó: Segesvári Csaba
A bohém, gitározó, a blues és a rock and roll szerelmesének tartott művész, ám szigorú családapa stílusa az ikonográfiához és a reneszánszhoz állt közel, a hagyományok ápolását helyezte előtérbe, akárcsak a ma embere. Zoltánfiéknál (csak a festőművész írta y-nal a nevét) már régen is nagycsaládos karácsonyokat tartottak, mindenki ott volt, előbb a nagyszülőknél, utóbb a műteremben: a festő két testvére és azok hozzátartozói is. Most az alsóvárosi ház várja karácsonykor, 26-án az összes élő rokont.

Zoltánfy István (1944–1988)

Deszken született, iskoláit Szegeden végezte, korai haláláig a Tömörkényben tanított. Első kiállítását 1966-ban rendezték, s 2 évvel később a legfiatalabb szegedi festőként már két képpel szerepelt Magyar Nemzeti Galériában, a Szeged festészetét bemutató kiállításon. Eztán tárlatok sora következett, művei külföldi kiállításokon is szerepeltek, díjak sorát vette át. 2000-ben felvette a nevét a deszki általános iskola.

Kocsma (1971)
Marcsi és Eszter

A művészi vénát Marcsi örökölte: rajz szakon végzett a Juhász Gyulán. Ma a Printkernél kreatív, kézműves-foglalkozásokat vezet gyerekeknek. Szabadidejében rajzol, de alkotásait még nem állította ki: fél az összehasonlítástól. Eszter, aki 15 évesen hirtelen vált felnőtté, mert édesanyja hol Bécsben, hol Budapesten ápolta nővérét, előbb a kecskeméti tanítóképzőt végezte el. Utána Debrecenben, pszichológus szakon szerzett diplomát, most a két kislányát neveli.