Szeged és környéke

2009.04.19. 22:02

4,6 millió forint lehet a tét

Szeged - A lakástámogatások július 1-jétől várható felfüggesztése miatt megrohamozzák a bankokat a fiatalok. Azok kaphatnak legfeljebb 4,6 millió forint kedvezményt, akik június 30-áig benyújtják szocpol iránti kérelmüket. Sokan vannak úgy vele: ami jár, az jár, nem hagyják ott az államnak.

Fekete Klára

Átlagosan 2,4 millió forint ingyenpénzt takar a szocpol elnevezés, ekkora összeggel támogatja az állam a 2 gyermekes, fiatal, lakásépítő házaspárokat. A szociálpolitikai támogatást legfeljebb 4 gyerek után lehet felvenni, összegét 4,6 millió forintban maximálták.

Közel egy hónapja a kormány várható megszorító intézkedései között már bejelentették, hogy biztosan felfüggesztik a szocpolt, a félszocpolt, valamint a lakáshitelek kamattámogatását. Tegnap Bajnai Gordon programismertetőjéből pedig egyértelművé vált. Nincs olyan fiatal házaspár, aki ne tudná, mit veszít, ha tervezett lakásvásárlását nem sikerül előbbre hozni. Az újszegedi lakótelep játszótérén a kis Szabolcsot hintáztató Petrovics Rozália mondta: tervezték, hogy családi házba költöznek valamikor, de most záros határidőn belül dönteniük kell. Különben elveszik a szocpol. Rácz-Fodor Attiláné, aki 4 gyereket nevel, azt mesélte el: nem férnek már hatan az 1 plusz 2-es panellakásban, ezért mindenképpen váltaniuk kell. Mivel megtakarításuk alig van, nem szeretnék, ha a 4,6 millió forint kárba veszne.

A szegedi Petrovics Rozália a kis Szabolccsal. Nekik is gyorsan kell dönteniük. Fotó: Karnok Csaba

A szegedi Petrovics Rozália a kis Szabolccsal. Nekik is gyorsan kell dönteniük.
Fotó: Karnok Csaba

Két bankot kérdeztünk meg, észlelik-e már a rohamot a szocpolért. Csák Csongor, az MKB Bank marketing- és kommunikációs igazgatóságának szakterület-vezetője azt nyilatkozta, az utóbbi hetekben enyhén emelkedett a szocpolt felvevők száma, de részletes adatokat nem áll módjukban megadni. Dulkai Nikolett, a CIB Bank kommunikációs szakértője a következő választ adta: észlelték a megugrott érdeklődést. Az eddigi átlaghoz képest, még a szigorítások bevezetése előtt, valószínűsíthetően tovább emelkedik majd a kedvezményt igénylők száma. A támogatott hitelek megszűnését követően szerinte az ügyfelek túlnyomó része deviza alapú hitelt fog igényelni, mivel a tisztán piaci feltételekkel igényelhető, piaci kamatozású, forint alapú hitelek nagyon drágák.

Támogatás, számokban

A szocpolnak hívott lakásépítési, -vásárlási kedvezményt a 40 évnél fiatalabbak kérhetik. Ha már az egyik házastárs átlépte a negyedik ikszet, kiesnek a körből. Feltétel az is, hogy nem lehet lakás a nevükön. A szocpolt a bankokban lehet igényelni adásvételi szerződéssel, hiteles tulajdoni lappal, engedélyezett építési tervekkel, és így tovább. Félszocpol a használt lakások vásárlásakor, vagy meglévő bővítésekor jár a gyermeket vállaló fiataloknak. A szocpol mellett támogatott lakáshitelt is lehet igényelni: miután ezt is eltörlik, egy 5 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitel havi törlesztőrészlete 35-40 százalékkal, havi 20 ezer forinttal megemelkedik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!