Szeged és környéke

2014.04.11. 23:22

Hétfőn feloldják az útzárat a rakparton

Szeged - Hétfőn már csak félpályás útlezárás lesz a szegedi alsó rakparton, az is mindössze 100 méteren: a vízmű magasságában irányítja majd jelzőlámpa a forgalmat. Elkészült a résfal, májusban az úgynevezett köpenyfalat építhetik.

Fekete Klára

 A beruházás

2,2 milliárd forintból újul meg 2015 májusáig a szegedi partfal árvízi emlékműtől a Bertalan hídig tartó 2,1 kilométeres szakasza. A szegedi önkormányzat az uniós pályázat kedvezményezettje, az Ativizig a szakmai felügyeletet látja el, a kivitelező a Szeged S-H-K 2013 Konzorcium – tagjai: a Swietelsky Magyarország Kft., a Hídépítő Special Kft. és a KÖTIVIÉP'B Kft. –, amellyel november 29-én írták alá a szerződést. Az EU 1,5 milliárddal támogatja a projektet, 700 millió forint az önerő összege. A beruházás 2014. január 29-én kezdődött a szobrok elszállításával. Az ötlet 2005-ből származik: a fejekben akkor már létezett a koncepció, a 2006-os árvíz pedig bebizonyította, hogy szükség van a beruházásra.

– Mérföldkőhöz érkezett a szegedi belvárosi partfalberuházás, mivel elkészült a vízzáró résfal – mondta [namelink name="Kozák Péter"], az Ativizig vezérigazgatója.  – Február végén kezdődött a „réselés", ekkor zárták le az autósok elől az alsó rakpartot, a múzeum után kizárólag parkolásra lehetett használni a területet. Hétfőtől lehetőség nyílik arra, hogy a további munkálatokat félpályás útlezárás mellett végezze el a kivitelező.

Hétfőtől szerdáig a Szegedi Vízmű alatti részen, mintegy 100 méteren irányítja majd jelzőlámpa a közlekedést, 17–18-án a Roosevelt térnél lesz útszűkület.

Április 22-étől pedig 6-8 héten át a Stefánia előtti szakaszon haladnak tovább 100-100 méteres ugrásokkal a kivitelezők. Ezen a területen is elindul a „réselés": 6-8 hétig lesznek fennakadások a közlekedésben, de itt már nem kell teljes egészében lezárni a rakpartot.

A Stefánia parkban, a felhúzott kerítésen belül eközben a szivárgót építik: ez egy speciális „árok", a belváros felől, a mentett oldalról gyűjti majd össze a vizet. Megírtuk: a Tisza felől a vízzáró beton résfal akadályozza meg a folyó vizének beszivárgását. Azért hívják résfalnak, mert keskeny, ugyanakkor nagy mélységbe ér le.

Hétfőn feloldják az útzárat a rakparton. Fotó: Frank Yvette (galéria)


– Május közepén a beruházás első látványosabb szakasza kezdődik el – folytatta Kozák Péter –, a klinikák előtt elkezdik építeni a vasbeton köpenyfalat. A most látható házgyári panelelemeket levésik az alatta lévő téglafalról, és a helyükre a helyszínen öntik ki az új, különböző motívumokkal díszített betonköpenyt.

Megírtuk: az 1970-es árvíz után a téglafalat a mélyben és a földfelszín felett egyaránt meghagyták, felrakták rá a kéregpanelt, és mögé a betonkitöltést. Akkor nem mentek le 3 és fél méter mélyre, a „szigetelés" elmaradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!