Sikeres patikus, de soha nem készített gyógyszert

Névjegy

[namelink name="Zolnay Kriszta"] 1985-ben végzett a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban. Gyógyszerészdiplomáját 1991-ben szerezte meg a SZOTE-n, két évvel később pedig doktorált. Elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing üzemgazdász szakát is 1996-ban. A Hoffmann-La Roche Ltd.-nél dolgozott 2002-
ig, majd megalakította a Pharma Kígyó Kft.-t. Tavasz óta tagja a Richter igazgatótanácsának. Kétszer volt Az év gyógyszerésze különdíjasa, Presztízs-díjat kapott Az év üzletembere kategóriában, tavaly a Richter reklámarca lett. Három gyermeket nevel.

– Mindig gyógyszerésznek készült?
– Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy csak az lehetek. Az iskola mellett volt az a patika, ahol édesanyám is dolgozott, és miután vége lett a tanításnak, besétáltam hozzá. Ez így ment nyolc éven keresztül mindennap. Annyira otthonomnak éreztem azt a közeget, hogy nem is tűnt munkának, amit csinál. Egy varázslatos hely volt, ahol imádtam lenni, így nem is lehetett belőlem más, csak gyógyszerész. Ami a tantárgyi alapot illeti, abban nem vagyok igazán jó, mert humán érdeklődésű vagyok. De azt gondolom, egy jó gyógyszerésznek nem a kémiában kell elsődlegesen maximumot nyújtania, mert a hétköznapi gyógyszerészi munka egészen másról szól. Tudni kell az emberekkel bánni, empatikusnak lenni. Ha rajtam múlna, és átalakíthatnám az oktatást, sok mindenen változtatnék. Nagyon tudománycentrikus és elméleti jellegű még mindig az oktatás, és kevés benne az emberi tényező. Holott a patikában nap mint nap nehéz sorsokkal találkozunk. Abban kell segíteni, hogy az emberek tovább tudják vinni az életüket a betegségük mellett is, és hogy ez az élet minőségi legyen.

– Végül soha nem is működött klasszikus gyógyszerészként.
– Valóban, egyetlen gyógyszert sem készítettem még a laborban. A sorsom azzal vett nagy fordulatot, hogy az angol évfolyamon végeztem: így rögtön egy svájci gyógyszergyárnál indultam. Teljesen más utat jártam így be, hiszen egy hazánkban akkor még ismeretlen szemlélettel működő cégnél képeztek.

– Azután pedig átvette a Kígyó Patika vezetését. Hogy adódott ez a lehetőség?
– Tíz év után már szerettem volna váltani, mert fárasztó volt a bőröndből bőröndbe pakolós élet. A Kígyó már akkor is fogalom volt a városban: ez a patika volt az egyetlen, ahol külföldi gyógyszereket lehetett kapni, és ahol 6 hónapos gyógyszerkészlettel rendelkeztek állandóan. A privatizációt követően 14 tulajdonosa lett, de a cég lejtmenetben volt, és úgy döntöttek, eladják. Édesanyám annak idején itt dolgozott, amikor terhes volt velem, eredetileg őt kérték fel a vásárlásra. Lehetett látni, hogy sokkal több lehetőség van ebben a patikában, mint ahogyan működtették, ezért belevágtunk.

– Egy lejtmenetben lévő céget megvenni, ráadásul ennyit költeni rá – nagy bátorság volt.
– Az volt nekem a legfontosabb, hogy ékszerdobozt varázsoljunk belőle a szegedi embereknek. A Kígyó Patika idén 140 éves, ami hihetetlen értéke a városnak. Már a dédnagyapánk is ide járt annak idején. Én mindig abban gondolkoztam, hogy méltóvá tegyem az üzletet ehhez az örökséghez. Hiszem, hogy az életedet és a környezetedet minőségivé kell tenni, ezért pedig áldozni kell. A lelkemnek jó, hogy egy olyan közegben dolgozom, ami nekem és másoknak is tetszik.

Fotó: Karnok Csaba
– Sikeres üzletasszony lett ismert, szép patikával, emellett egyetemen oktat, és igazgatósági tag az egyik legnagyobb gyógyszergyárnál. Ilyennek képzelte el az életét kislányként?
– Őszintén mondom, sokkal szebb életet élhetek, mint amire számítottam. Kétségtelen, hogy gyerekként mindenki hasonló életet képzel el, mint ami a szüleinek jutott, de egyszerűen a történelmi változások miatt nekem már az indulástól kezdve sokkal több lehetőségem volt, mint ami a szüleimnek megadatott. Emellett viszont azt gondolom, kellenek mentorok az ember életében, akik segítenek a pályán, akik felfedezik az emberben a tehetséget. Nekem Bogsch Erik volt ez az ember, a Richter vezérigazgatója. Nyolc éve volt talán, hogy egyszer szóltak: Szegedre jön, és szeretne látni egy Richter referenciapatikát, ezért öt percre benéz hozzám is. Miután megérkezett, beült az irodámba, feltett nekem egy szakmai kérdést, és elkezdtem rá válaszolni. Láttam, hogy figyel. Fél órát ült végül itt. Ebből az egyetlen szakmai találkozóból lett többévnyi közös munka eredményeként az, hogy felkértek egyedüli nőként a Richter igazgatósági tagjának. Hiszek tehát abban, hogy vannak az életünkben meghatározó emberi kapcsolatok, ami alapján tovább tudunk lépni.

– Mit gondol, férfiként könnyebb lett volna ugyanezt az életutat bejárni?
– Ez a világ alapvetően a férfiakra van kitalálva. A nőknek mások a szerepei, ezzel nincs is baj. De mi, nők is hibásak vagyunk, ha úgy érezzük, nem tudunk ebben a világban kellő pozíciót megszerezni még akkor sem, ha a tehetségünk megvan hozzá. Mert nem is merünk odaállni és azt mondani, hogy én ebben jó vagyok. A férfiak ebben jóval erősebbek, könnyebben előrébb is jutnak. Pedig merni kell vállalni a véleményünket és az ötleteinket. Azt gondolom, ha egy nő bizonyos falakat ledönt, hatalmas lehetőséget ad számára, ha egyedül van egy férfias világban, és odafigyelnek rá.

– Vannak még tervei?
– Rengeteg. Elkezdtem gondolkodni egy kicsit nagyobban, mint a patika. Magyarországon a gyógynövénykutatás és -termesztés mindig magas színvonalú volt. Hiszem, hogy a hatóanyag-kivonás és a terápiás lehetőség sok mindent tartogat még a világ számára. Bár patikus vagyok, nem gondolom, hogy mindenre csupán a szintetikus vegyületek tudnak megoldást kínálni. Van egy brüsszeli program, amely a biotechnológiát és a nanotechnológiát kezeli prioritásként. Megálmodtam egy regionális gyógynövénykutató központot Szegednek, amelynek az ELI tudományos parkja adhatna otthont. A visegrádi négyek nyári találkozójára már meg is hívták a projektet bemutatásra, vagyis Brüsszelben kedvező fogadtatásra talált. Jó lenne, ha hagyhatnék egy ilyen nyomot magam után, ez az egyik nagy álmom. És persze vannak még már terveim, de azok egyelőre a titkos fázisban vannak. Kétségtelen, hogy merek álmodni, mert hiszek abban, hogy el lehet érni dolgokat. Csak végig kell küzdeni.