2015.03.11. 19:45
Minden tizedik ember vesebeteg
Ma van a vese világnapja. Ez alkalomból kedden 16 és 18 óra között az egyetem dialízisközpontja – mely az újklinika harmadik emeletének B szárnyában található – nyílt napot szervez egészségesek, vesebetegek, valamint hozzátartozóik számára.
A kérdésekre Ondrik Zoltán főorvos válaszol, a központ főnővére pedig megmutatja a dialízisállomást.
– Világszerte minden tizedik embernek van valamilyen vesekárosodása, ezek közül a leggyakoribb a magas vérnyomásban szenvedők és a cukorbetegek vesebántalma. Magyarországon nagyjából 2,5-3 millió magas vérnyomásos beteg van, és 1-1,5 millió a cukorbeteg, a 10 százalékuk szenved el élete során valamilyen szintű vesekárosodást – emelte ki a lesújtó adatokat a főorvos. Az ő veseműködésüket az alapbetegségükkel kapcsolatban szűrik. De az egészségesek is bármikor kérhetik ezeket a rutinvizsgálatokat a háziorvosuktól. A vizeletvizsgálat kimutatja az esetleges elváltozásokat. A vérvételből pedig a vesefunkcióra lehet következtetni.
A vesebetegség kialakulása megelőzhető, illetve lassítható néhány alapszabály betartásával. A szakember kiemelte: fontos a jó kondíció megőrzése, a túlzott sófogyasztás kerülése, a dohányzás mellőzése és a vény nélkül kapható gyógyszerek visszafogott használata.
Emellett rendszeresen méretniük kell a vérnyomásukat és vércukorszintjüket azoknak, akiknek a felmenői között volt magas vérnyomásos és/vagy cukorbeteg. Azoknak is érdemes figyelniük erre, akiknek a felmenői között volt vesebeteg; a vesebántalmak 10 százaléka ugyanis öröklődik. Mivel a vesekárosodás különösebb tünet nélkül alakul ki, kizárólag a szűrővizsgálatokkal mutatható ki.